Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Ismerje meg a BKV milliomosát

Rengetegszer megkerülhette volna a Földet a BKV egyik Ikarusa, amelyik 1988 óta szállít utasokat Budapesten.

A Vezess.hu megkérdezte a BKV-t, hogy állományában melyik, jelenleg is forgalomban lévő autóbusz rendelkezik a legnagyobb futásteljesítménnyel. Nem meglepő módon a csúcstartó egy Ikarus 260-as lett, hiszen a nagy számok törvénye alapján ez borítékolható volt.

1988-ra az BKV 76 példányt rendelt ebből a típusból, ezek között volt a még jelenleg is használatban lévő darab. A közeledési társaság tájékoztatása szerint a BPO-147-es rendszámú, Ikarus 260-as 2.515.983 kilométert szedett össze Budapest útjain 1988. szeptember 2. és 2018. január 17. között. Eszerint legalább 62 alkalommal kerülhette volna meg a Földet az Egyenlítő mentén.

Érdeklődtek afelől is, hogy ezt tetemes futásteljesítményt milyen karbantartásokkal érte el a jármű, azonban a BKV-tól csak egymondatos választ kaptak, ezért egy autentikus forráshoz fordultak. Megkérdezték Huber Márton buszfotóst, aki már évtizedek óta foglalkozik az Ikarus-buszok fotózásával, szinte minden fontos fotótúrán és buszos rendezvényen ott van.

Jelenleg ez az Ikarus 260.46 típus a csúcstartó a forgalomban lévő BKV-buszok között. Fotó: Huber Márton

A fenti autóbusz 1994-ben esett át úgynevezett középjavításon a Gépjármű Javító Szolgáltatóban (GJSZ), majd 2005-ben Székesfehérváron, illetve 2015-ben Szegeden váz- és esztétikai nagyjavítást is kapott. “Első felújításkor eredeti szívómotorját D10-esre cserélték, a második nagyjavításnál pedig szövet ülésborítással látták el, emellett kapaszkodóit zöldre festették. Sötétített ablakait és a kék színű ülésborítást már a szegedi Tisza Volánnál történő felújításkor kapta meg” – tette hozzá a buszfotós.

Mint mondta: korábban egy másik, a BPO-146-os rendszámmal rendelkező Ikarus 260-as is nagy futásteljesítményt hozott össze. Az az autóbusz 2015. novemberéig 2.510.000 kilométert tett meg. A BKV állományából csak két évvel később, 2017. júniusában törölték, így valószínűsíthető, hogy még ennél nagyobb futásteljesítményt is össze tudott szedni.

Címlapról ajánljuk
Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Az amerikai hadsereg arra készül, hogy napokon keresztül fogják támadni az iráni célpontokat, a teheráni vezetés pedig pusztító választ ígér. Az összes amerikai támaszpontot és izraeli célpontokat is támadnak az iráni rakéták.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×