Infostart.hu
eur:
379.48
usd:
321.48
bux:
131076.75
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nagy bejelentéseket tett az Apple

Nagy bejelentéseket tett az Apple

Az Apple szerdán este számos nagyszabású tervet jelentett be, köztük azt, hogy hazautalja külföldön tartott nyereségének jelentős részét, kihasználva azt a lehetőséget, hogy az amerikai kormány kedvezményes adózással serkenti erre a cégeket.

Az Apple azt közölte, hogy a külföldön parkoltatott 252,3 milliárd dollár nyeresége egy jelentős részének hazautalásával

38 milliárd dollár adót fizet be az államkasszába.

A cég ezen felül bejelentette azt is, hogy

  • 30 milliárd dollárt fektet be az amerikai gazdaságba az idén,
  • a következő öt évben pedig több mint 350 milliárd dollárt ruház be odahaza. Ennek egy részét részvény-visszavásárlásra és az osztalék növelésére költi.

Ezzel kapcsolatban a The Wall Street Journal olyan szakértői véleményeket idézett, amelyek szerint az Apple külföldön parkoló pénzének egy tetemes része, mintegy 200 milliárd dollár hosszú távon van befektetve és igencsak kétséges, hozzá akar-e ehhez nyúlni.

Az Apple azt ígéri továbbá, hogy 20 ezer új munkahelyet teremt.

A cég alkalmazásában jelenleg 84 ezren vannak az Egyesült Államokban és 132 ezren világszerte.

Elemzők egy része kételkedik abban, hogy az Apple csaknem a negyedével növelné alkalmazottai létszámát az Egyesült Államokban. Szerintük inkább arról van szó, hogy az Applebeleszámítja többek között azokat is, akik részt vesznek az Apple ugyancsak szerdán bejelentett új, második technológiai központjának az építésében és üzemeltetésében. A központ pontos helyszínét valamikor idén hozzák nyilvánosságra.

Címlapról ajánljuk
Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Az olimpiai bronzérmes vízilabdázó az InfoRádióban elmondta: a görögök elleni elődöntőben végig volt tartása a magyar válogatottnak, mindig csak a következő támadásra, visszazárásra és védekezésre koncentráltak, nem foglalkoztak a körülményekkel. Úgy véli, a hollandok elleni fináléban a középdöntős, egygólos magyar vereséggel záruló meccshez képest bátrabbnak kell lenniük és hatékonyabb támadójátékra lesz szükség.

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Itt az EKB kamatdöntése!

Itt az EKB kamatdöntése!

Megérkezett a bejelentés az Európai Központi Bank (EKB) idei első kamatdöntéséről, melyben a testület Kormányzótanácsa változatlanul a 2 százalékos szinten hagyta az irányadó betéti rátát. A mai kamatdöntő ülés legfontosabb kérdése azonban nem maga a döntés, hanem az, hogy a közelmúlt eseményei (hirtelen gyengülő dollár és erősödő euró, geopolitikai ellentétek, meglepő növekedési és inflációs adatok) mennyire térítették el az EKB-t a korábban kijelölt monetáris politikai pályáról. Ezen kérdésekre vélhetően Christine Lagarde jegybankelnök sajtótájékoztatója adja meg a válaszokat. Az eseményről ebben a cikkben élőben tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×