Infostart.hu
eur:
386.11
usd:
331.61
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Külföldre menne a Magyar Posta

A Magyar Posta, valamint a Mid Europa és a Warburg Pincus befektetési alapok is versenyben vannak az Urgent Cargus, a második legnagyobb román futárszolgálat megvásárlásáért - írta csütörtöki számában a Ziarul Financiar.

A lap információi szerint mindhárom vállalat szerepel a befektetők rövid listáján, akik megvásárolhatják a romániai céget az Abris Capital Partners befektetési alaptól. Ez utóbbi az év elején jelezte szándékát, hogy eladná a Cargust. A 150-170 millió euróra becsült tranzakcióról szóló szerződést már az idén aláírhatják a felek.

A román gazdasági napilap úgy tudja, a Mid Europának vannak nagyobb esélyei, hogy átvegye a vállalatot, noha korábban visszaléptek, majd ismét jelezték vásárlási szándékukat.

Az Urgent Cargusnak 2600 alkalmazottja és szerződéses bedolgozója van. A cég honlapján elérhető adatok szerint egész Romániát lefedik, 14 regionális elosztó központjuk és 72 fiókjuk van. Évente több mint 8 millió szállítást biztosítanak, havonta 35 ezer ügyfelet szolgálnak ki. A vállalat az idén 80 millió euró árbevételt tervezett.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×