Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

17 év után váltott a Reál

Tizenhét évi tagság után a Reál üzletlánc a múlt héten kilépett a több mint 2300, hazai tulajdonban lévő boltot képviselő Reál üzletlánc az Országos Kereskedelmi Szövetségből.

Megelégelte az ország számos pontján 2001 óta élelmiszerek és vegyi áruk kis- és nagykereskedelmét folytató Reál Hungária Élelmiszer Kft., hogy az ágazatban irányadó vállalkozói érdekképviseletnél elharapódzott a kormány gazdaságpolitikáját nyíltan kritizáló hangulat. Ráadásul ez szorosan összefügg azzal, hogy az élelmiszer területről a szervezet elnökségét újabban a nemzetközi áruházláncok jogi képviselői alkotják – tudta meg a Magyar Idők.

Emiatt a saját tulajdonú üzletek mellett más magyar vállalkozásokkal franchise-rendszerben összesen több mint 2300, száz négyzetméter feletti vagy annál kisebb kényelmi boltot működtető üzletlánc bejelentette kilépését az Országos Kereskedelmi Szövetségből (OKSZ).

A laphoz eljutott a hivatalos levélben megfogalmazott indoklás. Ebben Kujbus Tibor, a Reál Hungária Élelmiszer Kft. ügyvezetője úgy fogalmaz, társaságuk megítélése szerint az utóbbi időben, de kifejezetten az elmúlt egy évben sajnálatos módon megváltozott a szövetség irányvonala, és a korábbi kiegyensúlyozottsággal szemben immár jóval hangsúlyosabban képviselik a multinacionális vállalkozások érdekeit a hazai cégek hátrányára.

– Álláspontunk szerint ez a politikai indíttatású irányváltás kifejezetten megmutatkozik az OKSZ elnökségének megváltozott összetételében is. Mivel az általunk felvetett problémákra választ egyáltalán nem kaptunk, a szövetség állásfoglalásai továbbra is egyolda­lúak maradtak, a kilépés mellett döntöttünk – írta az ügyvezető, aki ezzel lemondott társelnöki pozíciójáról is, amivel megszűnt a napi fogyasztási cikkek hazai kereskedőinek közvetlen képviselete az OKSZ vezetőségében.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×