eur:
393.89
usd:
364.74
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Szellemváros épül Magyarországon - ilyen lesz

Szellemváros épül Magyarországon - ilyen lesz

Az igazira megszólalásig hasonló tesztvárost építenek fel Zalaegerszeg mellett az önvezető autók és az autóipari cégek tesztjei számára - így fog kinézni.

Eleinte nem is az önvezető autók kapcsán merült fel a járműipari tesztpálya építésének ötlete, hanem az egyre több, multinacionális cégnek dolgozó magyar mérnök munkáját akarták könnyíteni, hogy ne kelljen külföldre menni tesztelni ESP-t, fékrendszereket, kormányrendszereket stb. Végül a nagy cégekből álló munkacsoport kereste meg 2014-ben a kormányzatot azzal, hogy a K+F beruházásnak számító, akkor már elektromos autókra tervezett pálya milyen nagy befolyással lenne az ország iparára hosszú távon - mondta a kezdetekről a vezess.hu-nak az Autóipari Próbapálya Zala Kft. műszaki vezetője, Hamar Zoltán. Azt is elmondta, milyen lesz maga a pálya.

Szellemváros épül Magyarországon - ilyen lesz

Mint az életben

A legfontosabb a szakember szerint az, hogy a zalai pálya a fejlesztők összes igényének megfeleljen és minden kiegészítő szolgáltatás elérhető legyen. 

A városi rész a legérdekesebb: a 260 hektárból 13 hektáron készül majd el, a máshol használt ponyvás megoldás helyett itt valódi építőanyagból falak épülnek. A külvárost imitáló részen ipari jellegű, fémből vagy hullámlemezből készült falak, a belvárosi rész épületein sok üvegfelület lesz, a klasszikus lakóövezetet megjelenítő városrészben pedig klasszikus lakóházak. Biztonsági okokból csak homlokzatok épülnek üres belsővel. Az épületek között sokféle út, kereszteződés, útjel, járda és lámpa lesz. 

Szellemváros épül Magyarországon - ilyen lesz

Emberek - dummyk

A sétáló, közlekedő embereket, az úttestre futó gyerekeket, a kutyákat, bicikliseket bábuk, úgynevezett dummyk jelenítik meg. "Újabban nagyon alacsony, programozható, önjáró platformok mozgatják az embereket, és a járműveket egyaránt. Viszonylag költséges egy ilyen platform, ami egy elüthető, újraépíthető teszteszköz, nem sérül, át lehet rajta hajtani" - olvasható a portálon.

Lesz még parkolóház három szinttel, itt az önműködő parkolást is lehet tesztelni - vagyis azt, hogy a sofőr a parkolóház előtt kiszáll, a többit az autó "megoldja".

Épül még 4,5 kilométeres oválpálya nagy sebességű tesztekhez, és lesz egy úgynevezett általános országúti szakasz, egy-, két-, és négysávos utakkal, amelyeknél fontos cél, hogy a valódiakhoz hasonlók legyenek a felfestések, a táblák. Mindezeken felül még több fontos rész épül, például egy 300 méter átmérőjű kör gyorsítósávval és bukótérrel, amelyeken jellemzően ESP-teszteket lehet majd végezni. Ennek a résznek az építése elkezdődött, már aszfaltozzák - mondta a szakember.

Szellemváros épül Magyarországon - ilyen lesz

A fékrendszerek tesztelésére különféle tapadási felületeket alakítanak ki a vizes jégtől (ami valójában kerámia) a bazaltkockán át a jó minőségű aszfaltig. És lesz egy "handling course" is, klasszikusan futómű- és ESP-hangolásra. Ennek részeként megépül egy 2,3 kilométeres nagy sebességű, 12 méter széles útszakasz, és egy 6 méter széles, kisebb sebességű pálya. Ezek tökéletesek lesznek akár több, egymással szemben haladó önvezető jármű tesztelésére is. Lesznek még jó és rossz minőségű utak, kopott festés és felfestés nélküli részek, valamint zajmérő rész.

Épül sztráda is, 1,5 kilométer hosszan egy 100 méteres alagúttal, ami az érzékelő rendszerek korlátozása miatt fontos. Dombok (különféle tapadású burkolattal) és sínek is létesülnek.

Az összetettsége a különleges

"A ma működő tesztpályák nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy update-eljék a sajátjaikat. Néhány éven belül az EU-ban 3-4 helyen lehet majd a miénkhez hasonló, de azért nem ilyen összetettségű pálya. Az egyedisége abban áll, hogy a klasszikus, főként járműdinamikára koncentráló tesztelemeket ötvöztük az önvezető járművek teszteléséhez szükséges elemekkel. Nagyon jó példa a belső összekötő szervizutak kiképzése, amelyek teljesen közúti kialakításúak így tesztfelületként is használhatók, vagy az 1,5 kilométeres autópálya-szakasz, amely a hagyományos pályákon nem található meg" - mondta Hamar Zoltán.

Hozzátette: magas fal nem lesz a technológiai titkok megvédésére, de más módon akadályozzák majd a kémkedést. A legkritikusabb a drónok "kivédése", erre is felkészülnek.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×