Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Óriási készültség a hazai boltokban

Óriási készültség a hazai boltokban

Egyre több áruházban indul a karácsonyi ünnepek előtti bevásárlási szezon, és idén további jelentős forgalombővülést várnak a kereskedők. A várakozások szerint tavaly decemberhez képest mintegy 3-4 százalékkal nő a boltokban eladott áruk mennyisége, a lakosság karácsonyi ajándékokra és az ünnepi asztalra szánt kiadásai pedig megközelíthetik a 200 milliárd forintot. Az áruházláncok a tavalyinál nagyobb árukészlettel készülnek – írja a Magyar Idők.

A lakossági fogyasztás további jelentős bővülésével számolnak a szektorban az idei karácsonyi beszerzések idején: becslések szerint az ezermilliárd forintot meghaladó, magas bázist jelentő tavaly decemberi forgalmat további 30-40 milliárd forinttal lépheti túl az idei költekezés mértéke.

Az értékesített áruk mennyisége 3-4 százalékkal haladhatja meg a tavalyi szintet decemberben

– közölte a Magyar Időkkel az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Vámos György elmondta: számításaik szerint az ezermilliárd forintot meghaladó decemberi kiadásokból nagyságrendileg 200 milliárd forint lehet az az összeg, amelyet mintegy fele-fele arányban kifejezetten a karácsonyi ünnep miatti élelmiszer-vásárlásra, illetve az ajándékok beszerzésére fordítanak a családok.

Tavaly ez az összeg 180- 190 milliárd forint körül alakult, idén ennél több pénz kerülhet a kasszába, ami minden szinten, valamennyi bolttípusnál érződni fog – mondta Vámos György. Hozzátette: az éves összforgalom pedig 2017-ben már a tízezer milliárd forintot is túllépi a hazai piacon. Ez leginkább a markáns bérkiáramlásnak köszönhető, a háztartások ugyanis a megnövekedett jövedelmük egy részét közvetlenül a kereskedelemben költik el, emellett szolgáltatásokra és megtakarításra is többeknek futja.

A kereskedelmi cégek azt jelezték: már készülnek az év végi bevásárlási szezonra.

„Karácsony előtt jelentős mértékben a sütési hozzávalók, a szeszalapú termékek és a kozmetikai csomagok forgalma nő, akár ötszörös, tízszeres mértékben egy átlagos hónaphoz ké pest. Novembertől már érezhető a növekedés az üzleteinkben, de az emlí- tett kategóriákban decemberben, főleg a karácsony előtti két hétben nő igazán a forgalom. A friss termékek esetén pedig a karácsony előtti utolsó hét a legmeghatározóbb” - mondta a Spar üzletlánc kommunikációs vezetője. Maczelka Márk elmondta: november elejétől növelik az árukészletet, bővítik a választékot, idén 5-8 százalékkal nagyobb forgalomra számítanak.

A legnagyobb kereslet a szeszes italok, a bor, a pezsgő, a liszt, a sütési hozzávalók, a lekvár, a majonéz, a kozmetikai csomagok, a szezonális édességek, illetve friss termékek esetén a margarin, a vaj, a pulyka- és a csirkemell iránt várható. Hozzátette: idén nem kalkulálnak jelentős drágulással.

A Lidl Magyarország november elejétől az ünnepekig különböző tematikájú termékkínálattal készül a karácsonyi időszakra. A diszkontáruházakban saját márkás karácsonyi édességekkel, szaloncukrokkal és a díszítéshez szükséges kiegészítőkkel indul az akciós időszak, majd a vásárlói igények szerint alakítják a szezonális termékek kínálatát.

„A karácsonyi szezon évről évre minden tekintetben egyre eredményesebb. A legkeresettebb termékeink decemberben a dekorációk, a játékok, valamint a prémiumkategóriájú és elérhető áron kapható saját márkás termékek. Az élelmiszer-kínálat idén is bővült, számos új termékkel készülünk az ünnepekre” – jelezte a Lidl Magyarország.

Az ALDI kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy minél szélesebb kínálattal rendelkezzen karácsony előtt. Az ünnepi csokoládé- és édességkínálat már szeptember 7-től elérhető a boltokban, októbertől folyamatosan kínálnak dekorációs kiegészítőket, ajándéknak való kozmetikai termékeket.

Úgy tapasztalják, hogy a vásárlók inkább a magasabb minőségű termékeket keresik, illetve kedvelik a saját márkás termékeket, ezért az alapanyagok és a tipikus szezonális árucikkek tekintetében is bőséges kínálattal, számos akcióval várják az ünnepi rohamot.

A CBA üzletláncnál november elején, a Mikuláshoz köthető termékek megjelenésével kezdődik a karácsonyi szezon. Az ünnepekig hétről hétre egyre több szezonális árucikk érkezik áruházainkba – mondta Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója. Az elmúlt évek pozitív tendenciájából arra következtetnek, hogy idén is forgalomnövekedés lesz megfigyelhető az év végi időszakban.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×