Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Így lehet a munkáltatók álma - új dologra is odafigyelnek

Így lehet a munkáltatók álma - új dologra is odafigyelnek

A cégek negyedénél a fluktuáció mértéke meghaladja a 10 százalékot, közben a távozó munkatársak pótlása több milliós tétel lehet - írja egy tanulmány.

A BDO Magyarország és a Blooment Alapítvány több mint száz vállalkozást érintő kutatása alapján a fluktuáció csökkentése, a hatékonyabb toborzási módszerek alkalmazása mellett az utánpótlásképzés fejlesztésével, a mentorprogramok bevezetésével érhető el.

Az Adó Online portálon ismertetett felmérés adatai szerint aggasztó az is, hogy a frissen kiválasztott munkatársak 24 százaléka rövid időn belül elhagyja a céget, vagy nem válik be, vagy talál egy számára vonzóbb helyet, így az alkalmazásukba befektetett költség és energia esetükben sosem térül meg.

Szegedi Levente, a Blooment Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte:

amennyiben a cégek hajlandóak energiát fektetni abba, hogy maguk neveljék ki a munkatársaikat, már rövidtávon is érezhetően motiváltabb munkatársakkal tudnak működni,

ami alapvetően növeli az alkalmazottak lojalitását.

A fluktuáció visszaszorítása egyre komolyabb hatékonyságnövelő tényező. A felmérésnek arra a kérdésére, hogy mekkora költséggel jár egy új munkavállaló felvétele, a megkérdezett cégek 29 százaléka jelölt meg 1 millió forintnál magasabb összeget.

Ez azonban nem a teljes költség, hiszen az új munkatársat be is kell tanítani.

Az egyre szélesebb foglalkoztatási területeken jelentkező munkaerőhiány alaposan megnehezítette a toborzással foglalkozó szakemberek dolgát. A felmérés eredménye szerint a vállalkozások 77 százalékának több mint 2 hónapra van szüksége egy megüresedett munkakör betöltésére, míg 5 százalék fél évnél is hosszabb átlagos időt jelölt meg a pótláshoz szükséges időként.

Címlapról ajánljuk

Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt

Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×