Infostart.hu
eur:
379.85
usd:
321.98
bux:
126972.23
2026. február 23. hétfő Alfréd

Fejlemények a szennyezett tojások ügyében

Arra kérik a baromfitartókat, hogy vonják ki a telepeiken termelt tojásokat a forgalomból azok, akik ismeretlen helyről származó állatgyógyászati készítményt vagy vegyszert használták a tojótyúkok kezelésére, illetve vizsgálják meg, hogy milyen készítményt használtak - mondta Bognár Lajos, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán.

Az első hírek augusztus 2-án jelentek meg arról, hogy holland tojástermelő telepeken, valamint német és belga tojásüzemekben Fipronil rovarirtó szerrel kevert fertőtlenítőszert használtak.

Az országos főállatorvos hangsúlyozta, hogy súlyos problémáról van szó, akár büntető feljelentést is eredményezhet a készítmény illegális alkalmazása, ugyanakkor az állattartók jóhiszemű áldozatai is lehetnek az ügynek, ahogy Hollandiában több helyen ez bebizonyosodott.

Bognár Lajos felidézte, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) eddig 75 minta vizsgálatát fejezte be, ezek során derült ki, hogy

két magyarországi tojástermelő telep is érintett.

A Fipronil nagy tételben májkárosodást, illetve idegrendszeri tüneteket okozhat, főként a gyermekeknél.

A helyettes államtitkár kiemelte:

zárolnak minden tételt, amelyben bármilyen mennyiségben Fipronilt találnak,

és megállapítják, vissza kell-e hívni a kereskedelemből vagy akár a fogyasztóktól.

Vizsgálják a tojásból készült termékeket is, de ilyen termékekben eddig nem találtak a veszélyes szerből - tette hozzá.

Azt még nem tudják biztosan, hogy került be Magyarországra a Fipronil. Azok a gyártók, amelyek Hollandiában és Belgiumban érintettnek bizonyultak, itt nem forgalmaztak termékeket, viszont Romániában is megtalálták a vegyületet készítményekben, tehát onnan is érkezhetett; az eljárás során vizsgálják a lehetőségeket - mondta Bognár Lajos.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

A miniszterelnök az Országgyűlés parlamenti időszakának megnyitóján értékelte az elmúlt hónapokat és a kormány munkáját. Erre ellenzéki képviselők válaszoltak, az elhangzottakra viszonválaszban reagált Orbán Viktor.

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Mi lesz, ha Donald Trump tényleg megtámadja Amerika legnagyobb ellenségét? - Mutatunk 5 lehetséges forgatókönyvet

Mi lesz, ha Donald Trump tényleg megtámadja Amerika legnagyobb ellenségét? - Mutatunk 5 lehetséges forgatókönyvet

Donald Trump amerikai elnök állítólag erősen hajlik afelé, hogy megtámadja Iránt: több amerikai lap is megszellőztette a hétvégén, hogy a politikus legalább egy limitált, légi képességekre támaszkodó, stratégiai célpontokra korlátozódó katonai csapást végre akar hajtani a síita hatalom ellen. Egy Venezuelához hasonló, gyors és sikeres, párórás akció azonban abszolút nem borítékolható - sőt, kifejezetten valószínűtlen -, Irán ugyanis mind katonailag, mind politikailag, mind földrajzilag sokkal keményebb dió. Nézzünk meg öt forgatókönyvet, mi történhet, ha Donald Trump tényleg megtámadja Iránt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×