Infostart.hu
eur:
382.75
usd:
328.1
bux:
0
2025. december 5. péntek Vilma

Munkába lendülnek a munkaszüneti napért

A Magyar Szakszervezetei Szövetség (MASZSZ) élére áll annak a kezdeményezésnek, hogy legyen munkaszüneti nap december 24-e. A szervezet felkéri az érdekképviseleteket, hogy gyűjtsék országszerte az aláírásokat.

Míg a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását nem kérte senki, a szenteste szabaddá tétele évek óta céljuk az érdekvédőknek – közölte Nemes Gábor. A MASZSZ szóvivője kijelentette: a szövetség nemcsak elvben támogatja, hanem aláírásgyűjtéssel is segíti a kezdeményezést, sőt, az élére áll annak.

Mint emlékeztetett rá, a kérdést a Vasas Szakszervezeti Szövetség egyik aktivistája nyújtotta be, egyeztetve saját szervezetével, amely a MASZSZ tagja.

Nemes szerint

szinte haladéktalanul el kell kezdeni a munkát,

hogy a törvényben biztosított négy hónap alatt összegyűljön a népszavazás kiírásához szükséges kétszázezer aláírás. A szóvivő szerint ez olyan ügy, amely mögé minden szakszervezetnek fel kell sorakoznia, ezért a MASZSZ valamennyi érdekvédelmi vezetőt felkéri, hogy csatlakozzanak az országos mozgalomhoz, amelynek koordinálását a Magyar Szakszervezeti Szövetség kész vállalni.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta, a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját. Nem vagyunk még kint a vízből, de egy kevésbé feszült és kockázatos időszak előtt állhatunk. Ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×