Infostart.hu
eur:
382.08
usd:
327.83
bux:
109074.19
2025. december 5. péntek Vilma
Jóval alacsonyabb lehet a nyugdíjemelés

Jóval alacsonyabb lehet a nyugdíjemelés

Kevés pénz állna házhoz a magyar nyugdíjasoknál, ha a mostani inflációs helyzet szerint állapítaná meg a kormány az extra kifizetéseket - írja az mfor.hu.

A jogszabályok szerint a tervezettől eltérő makropálya indokolttá teszi a külön juttatást, ha az év eleji nyugdíjemelés mértéke nem éri el az inflációt, vagy a gazdasági növekedés meghalad egy bizonyos szintet. Az év elején biztosra lehetett venni, hogy novemberben komoly összeg kerül majd az idősek számláira. A januári 1,6 százalékos nyugdíjemelést ugyanis bőven felülmúlta az infláció ebben az időszakban: az átlagos fogyasztói árindex az első hónapokban jellemzően a 2,5-3 százalékos tartományban mozgott, a nyugdíjas infláció is 2,5 százalék körül járt. 

Ha az éves GDP meghaladja a 3,5 százalékot, akkor is prémiumot fizetnek a nyugdíjasoknak. E két tétel együttesen adja ki az extra összeget, amely az mfor.hu év eleji számításai szerint 24-25 ezer forint lehetett.

Mostanra azonban enyhült az inflációs nyomás a gazdaságban. Az első öt hónapban 2,4 százalékos volt, a nyugdíjasok inflációja pedig ennél is alacsonyabb, 2,2 százalék. A Magyar Nemzeti Bank prognózisa szerint az év egészében 2,4 százalékos lesz az infláció, akkor innen már nem lesz érdemi elmozdulás. Ez értelemszerűen nem tenne lehetővé akkor plusz kifizetését, mintha mondjuk 3 százaléknál járna az áremelkedés üteme.

Ami a prémiumot illeti, itt nem nagyon kell jelen állás szerint matekozni. Az első negyedéves 4,2 százalékos magyar GDP alapján megvan az esély rá, hogy éves szinten is közel legyünk a 4 százalékhoz, ebben az esetben pedig járni fog a prémium.

Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×