eur:
394.3
usd:
369.49
bux:
65655.58
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Fejlesztésekkel rettentenék el a bliccelőket

Az e-matricák mobil ellenőrzésre szolgáló járművek számának növelése nélkül szeretné növelni a lefedettséget a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt., mégpedig úgy, hogy ezek az autókról haladás közben is tudjanak adatokat gyűjteni – mondta Veres István, a NÚSZ díjellenőrzési igazgatója a Világgazdaság tudósítása szerint.

A társaság jelenleg 45 mobilegységgel és 61 fix telepítésű kamerával figyeli az e-matricák érvényességét. Az állandó helyen lévő kamerák számát nem szükséges gyarapítani – válaszolta a lap kérdésre az igazgató. A kamerarendszer műszaki fejlettségét jelzi, hogy azok az elhaladó járművel 98 százalékánál ismerik fel a rendszámot.

A NÚSZ egyébként az elmúlt évben 303 millió esetben ellenőrizte az érvényes e-matricák meglétét a díjköteles úthálózaton. Az elmúlt évek fejlesztéseinek, a díjköteles úthálózat kiterjesztésének, az új, például megyei matricák megjelenésének köszönhetően, amíg 2014-ben még csak 133 millió, 2015-ben 208 millió alkalommal gyűjtöttek adatokat, tavaly már több mint 300 millióra került sor. Két évvel ezelőtt az e-matricás és az e-útdíjas rendszer integrációja, illetve tavaly néhány új, fix kamerás ellenőrzési pont üzembe helyezése okozta az ellenőrzések számának megugrását – mondta Börzsei Tibor, a NÚSZ vezérigazgatója.

A bliccelők földrajzi elhelyezkedését nézve a legtöbb pótdíjas eljárás, mintegy 157 ezer eset a legnagyobb forgalmú M1-es autópályához köthető, a második helyet az M7-es, a harmadikat pedig az M0-s foglalja el, márpedig ez a legrövidebb útszakasz, amelynek minden kilométerére 7631 eset jut.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, viszont az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×