eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Maximálisra fokozzák a szigort az autópályákon

Maximálisra fokozzák a szigort az autópályákon

Folyamatosan fejleszti a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) az ellenőrzési rendszer technológiáját, javítja hatékonyságát; tavaly is jelentősen nőtt a díjköteles utakon bliccelő autósok ellen indított pótdíjas eljárások száma - mondta Börzsei Tibor vezérigazgató.

A NÚSZ tavaly 303 millió esetben ellenőrizte az érvényes e-matricák meglétét a díjköteles úthálózaton, míg 2015-ben 208 millió, 2014-ben pedig még csak 133 millió alkalommal történt ilyen ellenőrzés.

Érvényes jogosultság nélküli úthasználatért

tavaly 731 ezren kaptak büntetést,

42 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. A befizetett pótdíjak összege csaknem 5,8 milliárd forint volt tavaly, ez 13 százalékkal haladta meg az előző évit, és több mint kétszerese volt a 2014-es 2,6 milliárd forintnak.

Börzsei Tibor hangsúlyozta: a bliccelések aránya kissé csökkent, ugyanakkor a díjköteles utak forgalma erősödött és az ellenőrzések hatékonysága javult, emiatt emelkedett a büntetések száma.

A bliccelők mintegy fele egyáltalán nem vesz matricát. Gyakori hiba, hogy az autósok későn, már a díjköteles útra való felhajtás után váltják meg a jogosultságot, a bliccelők 21 százalékát emiatt büntették meg, ettől a jogszabály szerint ilyen esetben nem tudnak eltekinteni.

A pótdíjas eljárásoknak 29 százalékban egyéb oka van, például a rendszám elírása. Ezeknek az eseteknek egy részénél lehetőség van korrekcióra és a büntetés elengedésére. Szintén gyakori tévedés, hogy az e-matricát vásárlók nem a megfelelő járműkategóriára váltanak jogosultságot.

A legtöbb pótdíjas eljárás az M1 és az M7 autópályához köthető,

a lista harmadik helyén áll az M0 autóút. Ugyanakkor ha a pótdíjas eljárások számát az adott útszakasz hosszához viszonyítják, akkor magasan az M0 vezet, itt van a legtöbb bliccelő. A kiugróan magas arány hátterében részben az áll, hogy az M0 autóúton az autósok korábban nem számíthattak folyamatos ellenőrzésre, míg

2016 elején két új fix ellenőrzési pontot helyeztek üzembe. 

Tavaly mintegy 13 millió e-matricát értékesítettek, amiből körülbelül 60 milliárd forint folyt be.

A 110 fix pontból 61 végzi a személygépkocsik e-matricájának ellenőrzését, illetve 45 mobil járművel ellenőriznek az ország 2600 kilométernyi fizetős útszakaszain; az ellenőrzési rendszer technológiáját folyamatosan fejlesztik.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk

Elon Musk: Németországot csak az AfD mentheti meg

A világ egyik legazdagabb embere újabb nem rokonszenvezett a Scholz-kormánnyal, de a konzervatívok sem állnak közel hozzá. A német választókat már a kampány kezdetekor felszólította arra, hogy a radikális jobboldali AfD-re szavazzanak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×