Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Ennyivel járul hozzá az MFB a magyar GDP-növekedéshez

Ennyivel járul hozzá az MFB a magyar GDP-növekedéshez

400 milliárd forint kihelyezéssel 0,6-1,5 közötti GDP bővülést érhet el a Magyar Fejlesztési Bank – mondta az MFB vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Három termékcsomagot készítenek elő: az első a szálláshelyek bővítését és korszerűsítését támogatja, a második a mezőgazdasági kisgépgyártásban a hazai gyártókat segíti, a harmadik pedig a vasúti kocsik gyártásának finanszírozására jön létre – sorolta Bernáth Tamás.

Kifejezetten érzékelhető hatással akar lenni a magyar GDP növekedésére a Magyar Fejlesztési Bank. Bernáth Tamás, az MFB elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról, hogyan akarnak 0,6 és 1,5 százalék közötti mértékben hozzájárulni a gazdasági növekedéshez.

"400 milliárd a bűvös szám, mert ez az a többletforrás-kihelyezés, ami a mostani becsléseink szerint ezt a hatást ki tudja váltani a következő években éves szinten."

Ebben benne vannak az uniós forrásokon alapuló, és az új, most induló programok termékei is.

„A saját hitelprogramjainknál gyakorlatilag most indult el a munka. Egy nagyon egyszerű zsinórmértékünk van, ez pedig nem más, mint a kormány gazdaságstratégiája, amit a legtömörebben az Irinyi-terv foglal össze. Ez meg is határoz hat olyan ágazatot, amelyet stratégiai célnak tekinthetünk. Elég a Zrínyi 2026 néven ismert honvédelmi fejlesztési programra utalnom, amelynek a gyártókapacitások fokozására és a hazai gyártás lehetőségeinek a bővítésére vonatkozó elképzeléseit nagy örömmel támogatnánk finanszírozóként is” - jelentette ki az MFB elnök-vezérigazgatója.

Ennyivel járul hozzá az MFB a magyar GDP-növekedéshez

Három termékcsomagot készítenek elő: az első a szálláshelyek bővítését és korszerűsítést, a második a mezőgazdasági kisgépgyártásban a hazai gyártókat segíti, a harmadik pedig a vasúti kocsik gyártásának finanszírozása jön létre – sorolta Bernáth Tamás.

„Három ilyen tematikus cél már meg is jelent előttünk.

Ez összesen 150 milliárdnyi keretet jelent a mostani elképzelések szerint, ami valószínűleg még nőni fog”

- tudatta az MFB vezetője.

Mindeközben zajlanak az uniós forráson alapuló célzott programok, például az élelmiszeriparban, vagy az innováció, a kutatás-fejlesztés és az energiahatékonyság területén – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump: folytatódni fognak Irán ellen a légitámadások a jövő héten is, „egész addig, amíg sikerül elérni a célt”

Donald Trump: folytatódni fognak Irán ellen a légitámadások a jövő héten is, „egész addig, amíg sikerül elérni a célt”

Donald Trump arra sürgette az iráni biztonsági erők tagjait, hogy tegyék le a fegyvert, illetve „álljanak a hazafiak pártjára”. „Ez egyedülálló óriási lehetőség az iráni emberek előtt, hogy visszavegyék országukat” – hangoztatta az amerikai elnök, amikor megerősítette Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője halálhírét.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Meghalt Irán legfőbb vezére, folytatódik a megtorlás, lángol a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Meghalt Irán legfőbb vezére, folytatódik a megtorlás, lángol a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×