Infostart.hu
eur:
386.28
usd:
331.71
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Tüntetés lesz az ígértnél kisebb béremelés miatt

Tüntetés lesz az ígértnél kisebb béremelés miatt

Áprilisban már megemelt béreket kapnak az állami cégeknél dolgozók januárig visszamenőleg – jelentette be Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára. A villamosenergia-ipari dolgozók pedig tüntetni készülnek az ígérttől elmaradó béremelés miatt.

Megvan a hároméves bérmegállapodás az állami tulajdonú társaságoknál – közölte a nemzeti fejlesztési minisztérium államtitkára. Fónagy János elmondta: 2017-ben átlagosan 13 százalékos, 2018-ban 12 százalékos, 2019-ben 5 százalékos, azaz összesen 30 százalékos bérfejlesztés lesz.

A mintegy 220 többségi állami tulajdonú vállalat közül

79 jelezte, hogy saját forrásból nem tudja megvalósítani a bérfejlesztést,

ők a költségvetésből kapnak erre forrást:

  • 2017-ben mintegy 40 milliárd forintot,
  • egy évvel később 45,6 milliárd forintot,
  • majd 2019-ben további 26,3 milliárd forintot

– mondta Fónagy János.

Ugyanakkor azt megjegyezte, hogy vállalatonként eltérő lehet a megállapodás, így például a Magyar Postánál 33-34 százalékos bérfejlesztés lesz három év alatt, ahol a 30 százalék feletti részt a posta saját erőből finanszírozza.

A Magyar Villamos Műveknél pedig egyelőre nincs megállapodás, a vállalat vezetése 18-20 százalékos béremelést tervez a három évre, de a szakszervezet ezt nem tartja elfogadhatónak. Az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége

tüntetést tervez jövő péntekre,

mivel a kormányzati ígéret 30 százalékról szólt, ezzel szemben a vállalat csak az említett 18-20 százalékot ajánlja.

Fónagy János februárban épp az InfoRádió kérdésére közölte, hogy az MVM-csoportra is érvényes a 3 évre szóló 30 százalékos bérfejlesztés. Az MVM vezetése ennek ellenére március 17-én továbbra is csak 7-5-5 százalékot javasolt. A szakszervezet a kormányfőhöz írt levelet az ügyben, amelynek másolatát az állami vállalatot felügyelő kormánybiztos, a miniszterelnökséget vezető miniszternek és a nemzeti fejlesztési miniszternek is megküldött.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×