Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Fuvarozók: őrültség az országonkénti eltérő minimálbérezés

A magyarországi fuvarozók is tiltakoznak az Európai Bizottságnál a kamionosok országonkénti eltérő bérezése miatt - közölte az InfoRádióban a Teherfuvarozók Európai Szakszervezetének elnöke. Székely Sándor szerint hiába vezették be a nyugati államok, hogy a területükön érvényes minimálbért kell megfizetni a kamionosoknak, mindezt nem ellenőrzik, mert tartanak a következményektől.

Nyolc ország – Franciaország, Németország, Ausztria, Svédország, Belgium, Norvégia, Dánia, Olaszország - közlekedési miniszterei aláírtak egy egyezményt, amelynek alapján versenykorlátozó intézkedéssorozatot szeretnének hozni a kelet-európai országok – Lengyelország, Bulgária, Magyarország, Románia – fuvarozói ellen – mondta a Teherfuvarozók Európai Szakszervezetének elnöke.

„Ez már el is kezdődött azzal, hogy a minimálbéreket a nyolcból öt országban már szabályozták, előbb-utóbb a másik háromban is fogják. Ennek kéne megfelelniük a kelet-európai fuvarosoknak. Azt mondják, hogy a tisztességtelen versenyben a hivatásos gépjárművezetők életszínvonala megy tönkre, de itt inkább arról van szó, hogy

a saját piacukat próbálják megvédeni a kelet-európai fuvarosoktól.

Ez sem túl tisztességes.”

Székely Sándor hangsúlyozta, az Európai Bizottság bevezette a nagyon jól hangzó minimálbért.

„Úgy néz ki, hogy ezt az ott dolgozó sofőrnek meg kell kapnia. De minden országban mások a minimálbér-szabályok és a törvényi előírások, ezeknek mindenféle szempontból lehetetlen megfelelni. Ezek a szabályok ugyan érvényben vannak,

nem ellenőrzik,

nem érkezett még egyetlen büntetés sem Ausztriából. Belebegtették, ha az Európai Bizottság nem foglalkozik ezekkel a törvényekkel úgy, ahogy a nyugat-európai fuvarosok szeretnék, ellenőrizni fogják, de addig nem teszik, mert

ők is tudják, hogy ez egy őrültség.”

A Teherfuvarozók Európai Szakszervezetének elnöke elmondta, lobbiznak, hogy ne úgy módosítsák ezeket a törvényeket, ami a kelet-európai fuvarosok számára hátrányos.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×