Infostart.hu
eur:
374.96
usd:
317.73
bux:
127240.35
2026. február 26. csütörtök Edina

Megvizsgálják, tényleg rosszabbak-e a hozzánk kerülő élelmiszerek

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter elrendelte a hazai és a külföldi kiskereskedelemben kapható azonos termékek újabb átfogó vizsgálatát - közölte Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára.

Közölte: az élelmiszer-ágazat szinte valamennyi termékkörét érintő ellenőrzéskor mintegy 100 termék összetevőire vonatkozó összehasonlító vizsgálatot, valamint érzékszervi analízist végez a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Ezen kívül a feltüntetett összetevők közötti különbségeket, és az ebből adódó esetleges minőségi eltéréseket keresik a hatóság szakemberei - tette hozzá.

A munka már elkezdődött, a vizsgálat első eredményei várhatóan március közepére lesznek nyilvánosak - mondta Zsigó Róbert.

A magyar emberek teljes joggal várják el a multinacionális cégektől, hogy ugyanolyan minőségű termékeket vehessenek tőlük, mint például az osztrák vásárlók - hangsúlyozta az államtitkár miután a múlt héten újra nyilvánosságot kapott a Nébih korábbi, 2014 végén végzett vizsgálata.

Zsigó Róbert felidézte: akkor 24, Magyarországon és Ausztriában ugyanannál a kiskereskedelmi láncnál vásárolt, azonos termékeket hasonlítottak össze. Kiderült, hogy a vizsgált, azonos márkájú termékek többségénél vannak minőségi és összetételbeli különbségek. A Magyarországon forgalmazott termékek más összetételűek, többször alacsonyabb minőségűek voltak, mint az Ausztriában kaphatóak - közölte.

Az államtitkár úgy fogalmazott: ez elsősorban nem jogi, hanem erkölcsi kérdés. A magyar emberek nem magyarázkodást, hanem korrekt, tisztességes, egyenlő elbánást várnak, nem kérnek ezen a területen sem a kettős mércéből - jelentette ki.

Elmondta: már 2015-ben jelezték ezt a problémát, és Magyarország a V4 országok 2016 áprilisi találkozóján is támogatta a közös fellépést az ügyben. Az élelmiszerminőség kettős mércéjéről tavaly májusban tárgyalt az EU Mezőgazdasági és Halászati Tanácsa, ahol szintén szorgalmazták az ügy megoldását.

Az érintett országok egyetértettek abban, hogy uniós szinten kell kezelni a problémát, de amíg ez nem történik meg, mindenképpen erősíteni kell a vásárlói tudatosságot - fejtette ki.

Az államtitkár elmondta azt is: a földművelésügyi tárca néhány hónapja dolgozik az élelmiszerek minőségének javításával, valamint a vásárlói tudatosság fejlesztésével foglalkozó anyagon, az előterjesztés várhatóan hamarosan a kormány elé kerülhet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét – Kormányinfó percről percre

A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét – Kormányinfó percről percre

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón, hozzátéve: Szabolcs-Szatmár-Beregben teljes drónrepülési tilalom van. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×