eur:
387.97
usd:
360.22
bux:
69201.95
2024. május 12. vasárnap Pongrác

Rég volt ilyen! Brüsszel kimondottan optimistán tekint Magyarországra

Idén 3,5 százalékos, jövőre pedig 3,2 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság, amely hétfőn tette közzé Brüsszelben az esedékes téli gazdasági előrejelzését mind az unió egészére, mind az egyes tagországokra nézve.

A brüsszeli testület gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (EcFin) friss helyzetértékelése emlékeztet arra, hogy a magyar bruttó hazai termék (GDP) tavaly "csak" 1,9 százalékkal nőtt, miközben a bővülés 2015-ben még 3,1, 2014-ben pedig 4 százalékos volt.

A növekedés 2016-os visszaesése főként annak tudható be, hogy mérséklődött az uniós források felhasználása és ezáltal csökkent azok növekedésserkentő ereje. Az adatokból kiderült, hogy a beruházások 9,6 százalékkal csökkentek, a magánfogyasztás azonban a bérek és foglalkoztatottság emelkedése nyomán 4,8 százalékkal nőtt.

A következő időszakban ugyanakkor várhatóan élénkülni fognak a beruházások a bizottság szerint, ahogyan a háztartások fogyasztása is tovább fog nőni a fogyasztói bizalom, illetve a kereskedelmi bankok hitelezési aktivitásának javulása következtében. A tavalyi év után a 2017-es és 2018-as növekedésnek is a belföldi háztartások fogyasztása lesz a fő hajtóereje, amely idén 4,8, azt követően pedig 3,9 százalékkal fog nőni.

A várakozások szerint növekedésserkentő hatása lesz, hogy a kormány novemberben fokozatos minimálbéremeléséről, járulékcsökkentéséről és a társasági nyereségadó mérsékléséről állapodott meg a szociális partnerekkel, minthogy a magasabb bérek a fogyasztást, az alacsonyabb adók pedig a befektetések növekedését vonják maguk után.

A szakemberek arra számítanak, hogy a magyarországi munkanélküliség tovább zsugorodik majd, idén 4,8 százalékos, 2018-ban pedig 4,5 százalékos lesz a tavalyi 5,2 százalékot követően. Mint írták, a munkaerőpiac "telítődése" nyomán a bérek jelentősen nőni fognak a vizsgált időszakban. Azt is megjegyezték, hogy a munkaerőhiány már jelenleg is problémákat okoz az országban, különösen az ipar, az építőipar és a szolgáltatások területén.

Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény becslései szerint az infláció fokozatosan emelkedni fog, a fogyasztói árindex a tavalyi 0,4 százalékról 2017-re 2,2 százalékra, majd 2018-ra 3,1 százalékra ugrik a hazai kereslet növekedése nyomán, átlépve a jegybank 3 százalékos célját.

A költségvetési deficit a 3 százalékos uniós tűréshatár alatt fog maradni, a tavalyi 1,8 után az EU-s fejlesztési projektek hazai társfinanszírozásának növekedése, az emelkedő kiadások és az adócsökkentések miatt idén 2,4, jövőre pedig 2,5 százalék körül várható az Európai Unió prognózisa szerint.

Az államadósság tavaly 1,2 százalékpontos csökkenéssel a GDP 73,5 százalékára mérséklődött, 2017-ben 72,3, 2018-ban pedig 71,2 százalékra lehet számítani - írták a dokumentumban.

Az euróövezet GDP-növekedése az idén 1,6 százalék, 2018-ban pedig 1,8 százalék lesz az EU Bizottság előrejelzése szerint, magasabb az őszi prognózisban tett 1,5 és 1,7 százalékos előrejelzésnél. Hasonlóképpen az EU-tagállamok GDP-növekedése 1,8 százalék lesz az idén és jövőre is, szemben az őszi prognózisban jelzett 1,6 és 1,8 százalékkal.

Címlapról ajánljuk
Vihart kavar az atléták pénzdíjazása az olimpián, de nagy változást indíthat el

Vihart kavar az atléták pénzdíjazása az olimpián, de nagy változást indíthat el

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke nyíltan bírálta a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget, amiért pénzdíjat ajánlott fel a sportág párizsi olimpiai bajnokainak. Szabados Gábor sportközgazdász az InfoRádióban azt mondta, az 50 ezer dolláros jutalmazással az lehetett az egyik cél, hogy az olimpia ne értéktelenedjen el a vb-hez és a Gyémánt Liga-sorozathoz képest.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
Zajlik a Harkiv elleni orosz offenzíva, Belgorodot támadják az ukránok – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Zajlik a Harkiv elleni orosz offenzíva, Belgorodot támadják az ukránok – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Pénteken indított támadást Oroszország az északkelet-ukrajnai Harkiv megyében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti videóüzenetében hét határ menti települést nevezett meg, ahol harcok zajlanak. Ukrajna az utóbbi időben szinte minden éjjel dróntámadást indít egy-egy orosz olajfinomító ellen: legutóbb a Lukoil egyik finomítójában csapott fel a tűz a Volgográdi területen. Ukrajna intenzíven támadta a határhoz közeli Belgorod városát, ahol egy tízszintes lakóház egy komplett lépcsőháza összeomlott.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×