Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Varga: ha megéri, legyen kötvénykibocsátás

Varga: ha megéri, legyen kötvénykibocsátás

A nemzetgazdasági miniszter a jegybank szakértőivel szemben továbbra is számol az egymilliárd eurós kötvénykibocsátás lehetőségével. Varga Mihály az InfoRádiónak adott külön interjújában kijelentette: ha a hozamkörnyezet kedvező, úgy érdemes piacra lépni a tervezett egymilliárd eurós vagy annál kisebb kötvénycsomaggal.

Lesz idén devizakötvény-kibocsátás?

Tervezünk ilyet a tavaly elfogadott 2017-re vonatkozó államadósság-finanszírozási terv szerint. Egymilliárd eurót jelöltünk meg, hogy ebben az értékben lehet idén devizakötvényt kibocsátani.

Szerintem nem volna érdemes magunkat bekorlátozni, vagy megkötni a saját kezünket.

Hiszen ha a piaci lehetőségek kedvezővé teszik egy ilyen kötvény kibocsátását, akkor nyilván ezt érdemes megtenni.

Ha úgy látjuk, hogy a hozamkörnyezet kedvezőtlen irányba mozdult el, akkor szerintem vagy kisebb összeggel vagy egyáltalán nem kell devizakötvényt kibocsátani.

Azt hiszem, hogy ebben az évben is azért vannak olyan beruházásaink, fejlesztési programjaink, amelyekhez

mindenképpen szükség lenne egy ilyen kötvénykibocsátásra.

A munkatársaim az Államadósság Kezelő Központban folyamatosan figyelik a piac változását, és adott időben hozunk majd döntést ebben a kérdésben.

Meddig lehet ezzel várni? Az első negyedévben még megvalósulhat, vagy többet kell várni ahhoz várni, hogy lássák, ez egy jó lépés lenne?

Nem vagyunk határidőhöz kötve. Magyarország rendkívül kedvező finanszírozási helyzetben van, hiszen az elmúlt évben is komolyabb devizakötvény-kibocsátás nélkül finanszíroztuk az államadósságunkat.

Ebben az évben is adott egy kedvező forintpiaci helyzet, a belső piacról is lehet az adósságunkat megújítani. De nem lenne okos dolog, ha lefognánk a saját kezünket akkor, ha egy kedvező külpiaci devizakötvény értékesítésre nyílik majd lehetőség.

Szintén nagy tétel az, ami az Egyesült Államokkal való kereskedelmi kapcsolatokból fakad. Pár hete új elnöke van az Egyesült Államoknak, akinek a retorikájától nem állna messze, ha itt változások lennének. Mi várható a szabadkereskedelmi egyezség kapcsán?

Változik a világ. Korábban mindenki attól volt megijedve, hogy a szabadkereskedelmi megállapodás Amerika és az Európai Unió között Amerika számára kedvező lesz, Európa számára pedig hátrányos. Most az amerikai elnök intézkedése azt mutatja, hogy ez Amerikában sem tűnik így.

Az Egyesült Államoknak is lehetnek olyan érdekei, amely alapján egy ilyen kereskedelmi megállapodás megkötése nem célszerű.

Azt hiszem, hogy az amerikai adminisztráció változása egy alapvetően új szemléletet fog hozni a kereskedelmi-gazdasági megállapodásokban is. Egyre nagyobb hangsúlyt kapnak azok a bilaterális megállapodások, amelyek két ország között jönnek létre. Talán egy kicsit kisebb szerepük lesz azoknak a multilaterális megállapodásoknak, amelyek országcsoportokat vagy szövetségeket vonnak be ebbe a döntésbe.

Azt hiszem, hogy nekünk érdekünk az Egyesült Államokkal való jó kereskedelmi kapcsolat. Az elmúlt években dinamikusan nőtt a magyar export Amerika irányába, az amerikai cégek komoly potenciált képviselnek a magyar gazdaságon belül. Tehát mi arra törekszünk, hogy akár lesz ilyen szabadkereskedelmi megállapodás, akár nem – most úgy tűnik, hogy inkább nem lesz –,

a magyar-egyesült államokbeli kapcsolatok maradjanak élénkek

és ezek a jövőben még szélesedni is tudjanak.

Mindezek fényében lehet-e arra számítani, hogy a Magyarországon több tízezer embert foglalkoztató amerikai cégek az amerikai retorika fényében esetleg csökkentik az itteni jelenlétüket, vagy esetleg kivonulnak?

Nem tartok ettől. Az amerikai cégek többször elmondták, hogy jól érzik magukat Magyarországon, a magyar befektetéseiket gyümölcsözőnek és eredményesnek tekintik. Ebből a szempontból az elmúlt hónapokban meghozott amerikai céges döntések mind azt tudták aláhúzni, hogy az itt működő amerikai cégek nem gondolkodnak abban, hogy Magyarországról kivonuljanak.

Abban is bízom, hogy a beszállítói programok kiszélesítésében a következő partner, akivel meg tudunk állapodni, majd egy amerikai vállalat lesz. Az előzetes megbeszélések alapján erre nagyon jó esély van. Márpedig amelyik amerikai cég arra készül, hogy a beszállítói programunkban vegyen részt, az egyáltalán nem abban gondolkozik, hogy hátat fordítson a magyar gazdaságnak.

Egy olyan cégről van szó, ami még nincs jelen az országban?

Nem, egy olyan cégről van szó, amelyik már elég régóta van jelen Magyarországon. Sőt, a rendszerváltozás után az elsők között volt, amelyik Magyarországon működő befektetést létesített. A General Electric régi jó stratégiai partnere a magyar kormánynak. Most arra készülünk, hogy egy beszállítói programot hozunk létre velük közösen.

A Varga Mihállyal készült hosszabb interjú előző két részét itt olvashatja el:

magyar autóbuszgyártás

munkabérek emelkedése

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×