eur:
393.75
usd:
364.96
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Így használják a netet a cégek

Így használják a netet a cégek

A kis- és középvállalkozások többségének már van internetkapcsolata és minden másodiknak van saját honlapja is - derült ki az Invitel kutatásából. A társaság marketingigazgatója azt mondta: profiltól függően változó, de egyre több vállalkozás választja a közösségi oldalakat, azaz inkább itt készít saját profilt, és ezen a felületen keresztül kommunikál.

Az Invitel által megkérdezett kis- és középvállalkozások több mint felének van már céges honlapja. A nemmel válaszolók 5 százaléka dolgozik a saját weboldal elindításán, egyharmaduk viszont szükségtelennek vagy megoldhatatlannak látja ezt.

Iski István, az Invitel marketingigazgatója elmondta: egyre több cégnek van profiloldala a közösségi médiában, főként a Facebookon, és ezen keresztül is kommunikál a vevőivel. A YouTube, a LinkedIn és az Instagram használóinak aránya 14, 11 és 8 százalék.

Egyre több olyan cég is van, amely honlapot már nem is hoz létre, csak Facebook-profiloldalt – tette hozzá.

Egy vendéglátóhely inkább a Facebookot használja, mert az hatékonyabb, míg egy webshopot is üzemeltető vállalatnál a céges honlapra is építenek – említett példákat a marketingigazgató.

A cégformák közül az egyéni vállalkozásoknál a legalacsonyabb a korszerű marketing eszközök aránya a kutatás szerint. A cégméret esetében hasonlóak az adatok: kisebb cégek ritkábban építenek az online kommunikációra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×