Infostart.hu
eur:
386.07
usd:
332.79
bux:
120864.9
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Tízezer ember munkáját érinti a madárinfluenza

Tízmilliárd forintos kárenyhítésre tart igényt a madárinfluenza miatt a baromfi ágazat, és erről a kormány akár már a héten dönthet - mondta az InfoRádiónak a Baromfi Terméktanács elnöke. Csorbai Attila kifejtette: akár négyszáz olyan vállalkozás is lehet, ahol nem tudnak vágni a kiesés miatt, de nem kell a csirkehús árának emelkedésétől tartani.

Magyarországon már hét megyében jelent meg a madárinfluenza, és a megbetegedés jókora hatással van a baromfihús-piacra is. A legnagyobb kárt a víziszárnyas-állományban okozta a betegség, de a kiesés miatt jelentős közvetett kára is keletkezett a termelőknek.

„Súlyos a helyzet, már több mint hárommillió állatot kellett leölni a járvány terjedésének megelőzése érdekében” - emelte ki a Baromfi Terméktanács elnöke.

Csorbai Attila kifejtette: a szervezet elkészítette azt a kárenyhítési javaslatot, amely az újraindítás alapvető feltétele, annak, hogy a baromfitermék előállítással foglalkozó termelővállalkozások és a vágóüzemek túléljék a vis maior helyzetet. Úgy tudja, a javaslatról a héten tárgyal a kormány.

Az elnök szerint

az ágazat 10 milliárd forintra tart igényt,

ebből a kártérítés összege 3-3,5 milliárd forint lenne, de ez a vírus terjedésével tovább nőhet.

Nagyjából 300-400 olyan vállalkozás érintett a járványban, és összesen 10-12 ezer ember munkájáról van szó – tette hozzá.

Csorbai Attila kiemelte: attól nem kell tartani a csirkehús-ellátásban komoly probléma keletkezne, így attól sem, hogy emelkedne a hús ára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Az Egyesült Államok jelen pillanatban komolyan mérlegeli a katonai csapás lehetőségét, ennek zajlanak az előkészületei. Iránban is egy komolyabb mozgósítást látunk a Forradalmi Gárda részéről, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összecsapás biztosan be is fog következni – vélekedett csütörtök reggel Csicsmann László.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×