Infostart.hu
eur:
379.71
usd:
321.67
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Bogsch: még felkészültebb szakembereket kellene képezni

A felsőoktatási elitképzés erősítésére is szükség volna a gyógyszeripar fejlesztéséhez - közölte a Richter vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Bogsch Erik szerint a cég pályázatokkal segíti az ilyen centrumok kialakítását.

A magyarországi gyógyszeripar fejlesztéséhez a felsőoktatási elitképzés erősítésére is szükség volna - mondta a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

Bogsch Erik kifejtette: nemzetközileg kiugró eredményeket csak megfelelő műszerezettséggel, megfelelő környezettel és megfelelő emberekkel lehet elérni, ám utóbbiak száma jelenleg Magyarországon kevés.

Ehhez a cégvezető szerint elsősorban több pénzre volna szükség a felsőoktatásban. Ha lenne pénz, akkor lenne struktúra, és ha lenne struktúra, akkor lennének emberek is – tette hozzá.

„Koncentráltabban kellene néhány területre fókuszálni, és ez fontos lenne az ország számára is. A Richterben a kutatás-fejlesztés területén olyan körülmények vannak, amelyek egyenértékűek a nyugat-európai vagy amerikai struktúrával. Ezt kellene kialakítani, enélkül nagyon nehéz a tehetséges fiatalokat Magyarországon tartani” - fejtette ki Bogsch Erik.

A Richter pályázatokkal is segíti az egyetemi képzést, és kialakulhatnak olyan centrumok, amelyek nemzetközileg is versenyképesek lehetnek - tette hozzá.

A Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója úgy látta, hogy ezidáig nem érzékelhető a felsőoktatás irányításának az a törekvése, hogy a képzési kínálat igazodjon a munkaerő-piaci körülményekhez. Kevesebb helyen, ám még felkészültebb szakembereket kellene képezni – vélekedett.

A teljes beszélgetést este hattól, Aréna című műsorunkban hallgathatják meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×