Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

KSH: januárban 4,8 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak

Januárban a mezőgazdasági termelői árak 4,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, a növekedés a növényi termékek árának 10,5 százalékos emelkedésével függ össze, míg az élő állatok és állati termékek ára 4,7 százalékkal csökkent - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A gabonafélék ára januárban 4,9 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban, ami elsősorban a kukorica árának 16,1 százalékos növekedésével magyarázható, miközben a búza ára 8,9 százalékkal csökkent.

Az élő állatok termelői árszintje 3,4, az állati termékeké 7,6 százalékkal alacsonyabb lett.

A vágósertés felvásárlási ára 2015. szeptember és december között 15 százalékkal csökkent (369-ről 313 forint/kilogrammra), majd a csökkenés megállt és 2016 januárjában 321 forint volt az ár kilogrammonként, ami 5,1 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly januárban.

A tej ára 11,2 százalékkal csökkent a tavaly januárihoz képest, literenként 80 forint volt, a vágómarha ára 6,9 százalékkal volt alacsonyabb, 351 forintot tett ki kilogrammonként.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×