Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

A jövő év első felében indulhat az újabb vasútfejlesztés

Az új, 2020-ig tartó uniós költségvetési időszak forrásaiból finanszírozott vasútfejlesztések 2016 első felében indulhatnak meg legkorábban, a dél-balatoni vasútvonal vagy a Kelenföld-Százhalombatta vonalszakasz munkálataival - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

A tervezett beruházások kiemelt projektjei közé tartozik emellett a déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítése, a 44 kilométer hosszú Püspökladány-Debrecen vasútvonal fejlesztése, a debreceni állomás fejlesztése, a Szeged-Hódmezővásárhely-Gyula vasútvonal korszerűsítése és villamosítása 113 kilométer hosszan, valamint a Budapest (Rákos) és Miskolc közötti 174 kilométer vasútvonal korszerűsítése - írta a szaktárca.

A NFM emlékeztetett arra, hogy a kormány középtávon mintegy 450 kilométernyi vasútvonal villamosítását tervezi, 2018-ig pedig 400 kilométeren átfogó pályarekonstrukciót.

A közlemény tájékoztat arról is, hogy a legutóbbi 6+15 jármű szállításáról szóló közbeszerzést is beleértve 2016 végére már 123 darab Stadler Flirt típusú motorvonatot üzemeltet majd a MÁV-Start.

A következő években 50 nagy befogadóképességű motorvonat beszerzése és 59 villamos motorvonat ETCS 2 közlekedésbiztonsági berendezéssel való felszerelése szerepel a tervekben.

A kormány szándékai szerint 2020-ra a teljes budapesti elővárosi forgalom számára korszerű, kényelmes és energiahatékony motorvonatok állnak rendelkezésre - ismertette az NFM .

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×