Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.18
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Az Uber folytatja működését

Az Uber utazásmegosztó szolgáltatással foglalkozó cég folytatja működését Budapesten az új taxirendelet csütörtöki életbe lépése után is - derült ki a cég szerdai közleményéből.

Fekete Zoltán, az Uber magyarországi ügyvezető igazgatója a rendelet egyik új előírását kifogásolva jelezte: az Uber mintegy ezer autós felhasználója számára nem elegendő 30 nap ahhoz, hogy beszerezzék a szükséges engedélyeket.

A Magyar Közlönyben július 7-én megjelent rendelet szerint személyszállító szolgáltatás hatósági engedéllyel végezhető. Az engedélyt - kérelemre - a vállalkozás székhelye szerint illetékes közlekedési hatóság adja ki. A rendelet kiemeli: az infokommunikációs eszközön keresztül megrendelt személyszállítási szolgáltatásokra is a bemutatott szabályokat kell alkalmazni.

A rendelet betartását a közlekedési hatóság, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság vezetője, helyi önkormányzat közlekedés-szervezője (a Fővárosban a Fővárosi Önkormányzat közlekedés-szervezője), valamint a fogyasztóvédelmi hatóság is ellenőrzi a taxiállomásokon és próbautazások során. Az ellenőrző hatóságok mulasztás esetén büntető vagy szabálysértési feljelentést tesznek, valamint egyebek mellett felfüggeszthetik a közúti közlekedési szolgáltatási tevékenység gyakorlásának jogát is.

Az Uber ügyvezetője szerint az Uber-hez hasonló, újszerű szolgáltatás esetében - ami 1,5 éve még nem volt a magyar piacon - nem jó megoldás, ha a 80-as évek jogszabályára építő rendeletet próbálnak alkalmazni. Ezt jelezték a törvényalkotók felé is, akik világossá tették, hogy nem az innováció ellen vannak, hanem - az utazásmegosztó szolgáltatóhoz hasonlóan - tiszta helyzetet szeretnének teremteni szabályozási szempontból - tette hozzá.

Fekete Zoltán elmondta, hogy tavasz óta folynak az egyeztetések a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal és a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal is, az elmúlt napokban pedig további szereplőkkel vették fel a kapcsolatot, így a Nemzetgazdasági Minisztériummal és a Budapesti Közlekedési Központtal.

Kiemelte, hogy az Ubert használó autósoknak, ahogy eddig is, ezután is megadnak minden támogatást, ideértve a jogi segítségnyújtást is. A cég tartja magát ahhoz a célhoz, hogy 2016 végéig 2000 magyar számára teremtsen kereseti lehetőséget.

A magyarországi működését 2014. novemberében kezdő Uber Hungary Kft.-nek 26 203 000 forint nettó árbevétele és 4 071 000 forint vesztesége volt tavaly a nyilvánosan hozzáférhető cégadatok szerint.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×