Infostart.hu
eur:
385.33
usd:
331.92
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

OTP: 1,913 milliárd forint adózott nyereség az első negyedévben

Az OTP Bankcsoport 1,913 milliárd forintos konszolidált adózott nyereséget ért el az idei első negyedévben, ami éves összevetésben 67 százalékos csökkenés, és 82 százalékkal alacsonyabb az előző negyedévinél - derül ki a bankcsoportnak a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken hajnalban közzétett, Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti jelentéséből.

Az OTP csoport konszolidált korrigált adózott eredménye 2015 első negyedévében 28,329 milliárd forint volt, amely bár 20 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól, de lényegesen - 177 százalékkal - meghaladja a 2014. negyedik negyedévi eredményt. Utóbbi eredményjavulás elsősorban a mérsékeltebb kockázati költségeknek köszönhető, emellett a működési eredmény is 8 százalékkal javult.

A jelentésben a bank kifejti, hogy Magyarországon 2015 márciusában lezajlott az elszámolás az OTP Bank és Jelzálogbank élő és lezárt deviza jelzálog és fogyasztási hitelügyletein. Az ügyfeleknek jóváírt összeg összesen mintegy 111 milliárd forint volt. Az első negyedévben megtörtént a forintosítás is (az Ingatlanlízing kivételével), amely az OTP Bank és Jelzálogbank esetében 436 milliárd forintnyi bruttó deviza jelzáloghitel állományt érintett.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×