Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Pusztít a pocok!

Több tízmillió forintra becsülhető kárt okozott a tavaly országszerte elszaporodott mezei pocok a Gyulaji Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. gyulaji erdészetében - közölte a zrt. kedden az MTI-vel.

Göbölös Péter, a tamási székhelyű cég vezérigazgatója elmondta: elsősorban a fiatal erdősítésekben, mintegy kétszáz hektárnyi cser és kocsánytalan tölgyesben tett kárt a rágcsáló, amely egy-két éves, sőt hét-nyolc éves állományok gyökerét rágta el.

Egyelőre nem tudni, hogy milyen mértékben károsodott az érintett terület, nem zárható ki, hogy teljesen elpusztulnak a fiatal fák, a kár mértéke legkorábban a lombosodás idején, májusban derül ki - tette hozzá.

A zrt. dolgozói száz négyzetméterenként 8-10 mezeipocok-járatot számoltak össze. A rágcsáló elterjedésének kedvez az enyhe tél, gradáció, azaz az átlagost jelentősen meghaladó létszámú populáció alakult ki. A gradáció - táplálékhiány és betegségek miatt - egy idő után magától összeomlik, addig azonban jelentős kárt okozhat az erdőkben. A Gyulaj Zrt. megkezdte a védekezést - jegyezte meg.

A rágcsálók kártétele évekre visszaveti a fiatal erdők fejlődését - mondta a cégvezető.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×