Infostart.hu
eur:
362.94
usd:
314.13
bux:
150388.47
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Idén is folytatja a beruházásokat a kecskeméti Phoenix Mecano

A svájci központú, gépipari és elektronikai rendszereket gyártó Phoenix Mecano Kecskemét Kft. 1,5 milliárd forint összegű kutatási, fejlesztési (K+F) pályázatot nyert, a fejlesztést 2014-ben valósítják meg - közölte Nagy Zoltán ügyvezető igazgató az MTI-vel.

A K+F beruházás keretében több mérnököt vesznek fel, ami reményeik szerint minőségi változást hoz a cég jövője szempontjából. A hosszú távra tervezett fejlesztés erősíti a cég magyarországi jelenlétét - mondta az ügyvezető igazgató.

A több mint ezer munkavállalót alkalmazó gazdasági társaság 2013-ban az előzetes tervekben szereplő 135 millió euró, megközelítőleg 40 milliárd forint összegű árbevételt ért el, a jövő évben néhány százalékos növekedésre számítanak.

Nagy Zoltán emlékeztetett arra, hogy az alapításának 20 éves évfordulóját ünneplő kecskeméti leányvállalattal stratégiai megállapodást kötött a magyar kormány.
A cég 2013-ban 2,5 milliárd forint összegben valósított meg különböző beruházásokat, amelyek részeként november 28-án Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter átadta a különleges technológiával működő magas raktárt, valamint aláírták a stratégiai megállapodást.

A 2,5 milliárdos beruházás az Európai Unió és a magyar kormány által támogatott pályázat keretében valósult meg, amelynek része volt a raktárépület mellett a technológia fejlesztése is, a 20 százalékos közvetlen támogatás mellett hasonló nagyságrendű fejlesztési adókedvezményt is kapnak, amelyet tíz év alatt tudnak érvényesíteni - tette hozzá.

A raktárban egy Magyarországon először alkalmazott, úgynevezett oxigenreduct rendszert valósítottak meg. Ennek lényege, hogy a raktárrészben alacsony szinten tartják az oxigén szintet, így égés nem alakulhat ki. A rendszert a tűzoltóság sem ismerte eddig, így az engedélyeztetési eljárások miatt az egész beruházás fél évet csúszott - ismertette az igazgató.
A Phoenix Mecano svájci székhelyű technológiai vállalatcsoport gépipari, elektronikai rendszereket és mechanikai részegységek gyárt.

A cégcsoport 2012. évi árbevétele több mint 500 millió euró, dolgozói létszáma mintegy 5.700 fő volt. Világszerte több gyártóbázissal rendelkezik, az egész világot átfogó értékesítési hálózatot működtet.

Címlapról ajánljuk
Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Bauer Bence szerint a német kancellár saját pozíciója erősítése végett vágott bele személycserék sorába maga körül, de ebbe nem vont be túl sok mindenkit, ami a vesztét okozhatja ősszel, amikor három tartományi választási választás döntő üzenet lehet a pártok közötti erőviszonyokról. Íme a lehetséges forgatókönyvek.

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők időkorlátja és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×