Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
324.72
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

KKDSZ: kapjanak keresetkiegészítést és béremelést a közszférában dolgozók

Az idei évre 10 ezer forintos Erzsébet-utalvány kereset-kiegészítést, jövőre pedig 20 százalékos béremelést kér a szociális és közszféra dolgozóinak a Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete. A tárgyalások már megkezdődtek.

A szociális és a közszféra dolgozóinál 6 éve nem volt béremelés, az átlagbér 75-80 ezer forint körül mozog, ezek miatt is tartja indokoltnak a béremelést a Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete - közölte az érdekképviselet elnöke.

Boros Péterné azt mondta: nagy a feszültség már az ágazatban. "Ezt a feszültséget tovább nyomja, hogy a kormány jövőre nem ígért semmit" - fűzte hozzá a szakszervezeti vezető.

Az elnök elmondta: egyszeri kereset-kiegészítést kérnek idénre, 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt, illetve 2014-re 20 százalékos béremelést.

Egyelőre ott tartunk, hogy megpróbáljuk érzékeltetni a helyzet súlyosságát, és a helyzetet tárgyalóasztalnál rendezni - hangsúlyozta.

Boros Péterné elmondta: az Emberi Erőforrások Minisztériumával történt egyeztetésen az ágazati egyeztetés intézményesített kereteinek kialakításáról azonosak a vélemények, ahogy az ágazati életpályamodellről is. Bíznak abban, hogy a rezsicsökkentés mellett a béremelésre is jut pénz.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×