Infostart.hu
eur:
364.89
usd:
316.27
bux:
149825.61
2026. augusztus 12. szerda Klára

Somogyból is felvennének dolgozókat az Audi győri gyárba

Somogy megyéből is felvennének dolgozókat az Audi Hungária Motor Kft. győri gyárába; középfokú végzettséggel rendelkező munkavállalókat, fém-villamos- és autóipari végzettséggel rendelkező szakembereket keresnek.

Szikra László, a Somogy Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója a kaposvári kirendeltségen csütörtökön tartott toborzó helyszínén újságíróknak elmondta: az álláslehetőségre 113-an pályáztak a megyéből, közülük most ötvenet hívtak a gyár által összeállított, a jelentkezők szakmai felkészültségét mérő teszt megírására.

Aki a teszt alapján megfelel a gyár elvárásainak, személyes találkozóra hívják Győrbe, az utazás költségét a megyei munkaügyi központ fizeti, a felvett dolgozóknak pedig szükség esetén a gyár albérleti hozzájárulást biztosít.

Az Audi azért keres munkaerőt, mert bővítette a gyártókapacitását és ehhez 2100 új dolgozót venne fel.

A munkaügyi központ vezetője elmondta: Somogyban 15 százalék körüli a munkanélküliségi ráta, mintegy húszezer álláskeresőt tartanak nyilván. Közülük mintegy ezren rendelkeznek az Audi által keresett szakmákat igazoló végzettséggel.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×