A válság kirobbanásától már érzékelhető voltak a jövedelmi egyenlőtlenségek, amelyek az utóbbi időszakban tovább nőttek - mondta az InfoRádiónak a Tárki Társadalomkutatási Zrt. vezérigazgatója, aki hozzátette ennek oka az elhúzódó gazdasági recesszió és az elmúlt években tapasztalható, a jóléti rendszert és az állami újraelosztást érintő változások.
Tóth István György kiemelte: a relatív szegénységi ráta ma 17 százalék körül van, ami azt jelenti, hogy ennyien élnek a középjövedelem 60 százaléka alatti jövedelemből.
A különböző társadalmi csoportok közötti különbség nemcsak a jövedelmi egyenlőtlenségek tekintetében erősödött fel.
Miközben ugyanis növekedett azok aránya, akik olyan háztartásban élnek, ahol a háztartásfő foglalkoztatott, és van más foglalkoztatott is, azok aránya is nőtt, akik olyan háztartásban élnek, ahol egyáltalán nincs aktív foglalkoztatott.
Ami a jövedelmek összetételét illeti, a foglalkoztatottak háztartásaiban a munkajövedelmek aránya nő, a nem foglalkoztatottaknál azonban a társadalmi jövedelmek részesedése nő - vagyis vannak olyanok, akik egyre inkább a piacból élnek, és vannak, akik az államból - magyarázta a vezérigazgató.
Tóth István György szerint még nem tudható, hogy a gazdasági recesszió meddig tart, de ezt nemcsak Magyarországon nem sejteni. Hozzátette: egyelőre még nem látszanak erre az évre a kilábalás jelei, "nem lehet megmondani, hol a gödör mélye".
Hanganyag: Kaputa Júlia







