eur:
388.37
usd:
360.33
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Már a fácánt is bújtatja a búza

Közepes, vagy annál jobb termést ígér nyárra a búza a jelenlegi fejlettségi állapota alapján - mondta a vidékfejlesztési miniszter vasárnap az országos búzaszentelési ünnepen, Tiszafüreden.

Fazekas Sándor hangsúlyozta: gyönyörű a határ, a búzatáblák is szépen mutatnak. Emlékeztetett: egy népi megfigyelés szerint, ha búzaszentelőre eléri a növény azt a magasságot, hogy a fürj képes elbújni benne, akkor jó termés várható. Márpedig most a búzatáblák többségéből a fácán sem látszik ki - tette hozzá.

A miniszter szerint bár az országszerte mintegy 1,2 millió hektáron elvetett kenyérgabona még sokat "alszik kint", a növény jelenlegi fejlettségi állapota alapján közepes, vagy még annál is jobb termést arathatnak idén nyáron a gazdák.

Jelezte: a belvíz összesen mintegy 300.000 hektárt érintett, amelynek fele szántóterület. Az itt kipusztult növénykultúrák miatti veszteségek ellentételezéseként számíthatnak az agrár-kárenyhítési alap által nyújtott segítségre a termelők - tette hozzá.

Szólt arról is, hogy aszály ugyan még nincs a földeken, ám az elmúlt két hét csapadékhiányos időjárása miatt a májusi eső valóban aranyat érhet a vetéseknek.

A tárcavezető az országos búzaszentelési ünnep keretében Tiszafüred határában tartott ökumenikus búzaszentelő szertartást követően arról beszélt: ez az az alkalom, amikor ember és természet egymásra talál. Felidézte: ezt a földet több mint ezer éve művelik magyarok és azóta adunk hálát mindennapi kenyerünkért is. Fazekas Sándor aláhúzta: fontos, hogy napjainkban is képesek legyünk megélni ünnepeinket, visszatekinteni a múltba és összekapaszkodni a nemzet megmaradásáért, illetve munkánk sikeréért.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×