Infostart.hu
eur:
388.7
usd:
330.67
bux:
110890.99
2025. december 22. hétfő Zénó

Vesztegetéssel gyanúsítják a NAV munkatársát

Vesztegetéssel gyanúsítják a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) osztályvezetőjét és négy társát. A NAV alkalmazottját és két másik gyanúsítottat a bíróság a múlt hét végén előzetes letartóztatásba helyezett, ketten szabadlábon védekeznek - tudta meg az MTI Hírcentrum.

Heteken keresztül, titkosszolgálati eszközök és módszerek alkalmazásával gyűjtötték az adatokat az osztályvezetőről és annak kapcsolatairól. Amikor elegendő bizonyíték gyűlt össze, a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentést tett az ügyészségen - hangzott el a Kossuth Rádió Déli Krónika című műsorában hétfőn.

Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a rádiónak elmondta: a NAV dél-budapesti adóigazgatóságának osztályvezetőjét és társait gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség, vezető beosztású hivatalos személy által folytatólagosan, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettének, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének és más bűncselekményeknek a megalapozott gyanúja miatt.

Mint a hírműsorban elmondták, a gyanú szerint az adóigazgatóság osztályvezetője megállapodott különböző gazdasági társaságok képviselőivel arról, hogy azok valótlan tartalmú adóbevallást nyújtanak be, majd a jogtalanul visszaigényelt adót elosztják egymás között. Voltak olyan cégek, amelyek csak azért helyezték át a székhelyüket a dél-budapesti adóigazgatóság illetékességi területére, hogy részt vehessenek a korrupciós és csalássorozatban.

Az ügyészség szerint az ügyben további elfogások és gyanúsítások várhatók - hangzott el a hírműsorban.

Emlékeztettek arra, hogy egy héttel ezelőtt a NAV egyik hivatásos tisztje került előzetes letartóztatásba győri színesfém-kereskedők hatmilliárdos adócsalási ügyével kapcsolatban.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×