Erős negyedévről adott jelentést az OTP-bankcsoport csütörtök hajnalban. A társaság 2012 harmadik negyedévében 43 milliárd forint adózott eredmény ért el, éves szinten az első 9 hó eredménye pedig 124 milliárd forint, ami 6 százalékos visszaesést jelent.
A társaság vezérigazgató-helyettese azt mondta: az éves szintű visszaesés oka elsősorban a magyar tevékenység, amely 20 százalékos csökkenést mutat, azaz a külföldi leánybankok hozzájárulása nőtt, már csaknem a felét adják az adózott eredménynek. Bencsik László közölte: a magyar visszaesés oka, hogy csökkent a jövedelmezőség a banknál, csökkent a hitelállomány éves szinten, főként a végtörlesztés miatt.
A vezérigazgató-helyettes beszámolt arról, hogy hitelállományon belül a nem teljesítő hitelek állománya most is nőtt az előző negyedévhez képest, de jóval kisebb mértékben, jelenleg 19 százalék a 90 napon túli hitelek aránya. Bencsik László elmondta azt is, hogy a hitelállomány stagnált csoportszinten, a betétek viszont növekedtek, a bank hitel-betét mutatója pedig 100 százalék alá ment, jelenleg 97 százalék, de ez nem jelenti azt, hogy csupán emiatt bővülne a hitelezés.
Az OTP Banknál a vállalati hitelek állománya 5 százalékkal nőtt az első három negyedévben, míg a hazai bankrendszerben 6 százalékos volt a visszaesés - közölte a vezérigazgató-helyettes.
A tranzakciós illetékkel kapcsolatos kérdésre úgy válaszolt: döntés született az illetékről, ez a bank hirdetményeiben meg is jelent a jogszabályoknak megfelelően.
Hanganyag: Panulin Ildikó







