Infostart.hu
eur:
390.65
usd:
331.36
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória

Ennyi volt a bruttó átlagkereset az első félévben

A bruttó átlagkeresetek 4,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,6 százalékkal nőttek az első félévben, a múlt év azonos időszakához képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Júniusban a havi rendszeres bruttó kereset 4,5 százalékkal, a nettó kereset 1,6 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Júniusban 5,6 százalékos volt az infláció, így a családi adókedvezmény figyelembevétele nélkül számított reálkereset 3,2 százalékkal csökkent.

A vállalkozásoknál 7,3 százalékkal emelkedtek a rendszeres bruttó keresetek, lassabban az egy hónappal korábbi 9,6 százalékos ütemnél. A költségvetési szférában 4,4 százalékkal nőttek a bruttó keresetek a közfoglalkoztatottak nélkül számolva.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók félévi átlagos bruttó keresete 220 700 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 231 800 forintot kerestek, míg a közszférában nem közfoglalkoztatás keretében foglalkoztatottak 209 500 forintot. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 73 600 forint volt.

Az átlagkeresetek a versenyszférában 7,0 százalékkal nőttek az első félévben, a prémium, jutalom és más külön juttatások nélkül számított rendszeres bruttó kereset 8,4 százalékkal volt magasabb, mint a múlt év első felében.

A költségvetés területén a közfoglalkoztatás súlyának növekedése miatt csökkent a kereset, ennek hatását kiszűrve átlagosan 2,8 százalékos volt a bruttó keresetek emelkedése - közölte a KSH.

A legtöbbet fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (466 300 forint), ezt az információ és kommunikáció (410 300 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) követte (391 100 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (139 300 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás (146 600 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (158 200 forint) ágakban dolgozók kerestek.

Az első félévben a költségvetési szférában a teljes munkaidősök mintegy 57 százaléka átlagosan 10 300 forint - az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, ami 1,7 százalékponttal mérsékelte a szféra bruttó keresetének csökkenését. 2012. januártól a nonprofit szervezetek egy részénél is kaphatnak az alkalmazásban állók kompenzációt, ahol így a teljes munkaidőben dolgozók mintegy 8,6 százaléka jutott ezen a címen 10 200 forinthoz.

A KSH adatai szerint 2012 első félévében a költségvetési intézményeknél dolgozók közfoglalkoztatottak nélkül számított alapilletménye 3,3 százalékkal emelkedett. A növekedés döntően a humán-egészségügyi, szociális ellátás ágakban következett be, a 2012. évi garantált bérminimum változása miatt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 142 700 forint volt, 1,6 százalékkal magasabb az előző évinél. Ezen belül a fizikai foglalkozásúak 99 400, a szellemi foglalkozásúak 188 000 forintot kerestek.

Júniusban a vállalkozásoknál 7,3 százalékkal emelkedtek a rendszeres bruttó keresetek, lassabban az egy hónappal korábbi 9,6 százalékos ütemnél. A költségvetési szférában 4,4 százalékkal nőttek a bruttó keresetek a közfoglalkoztatottak nélkül számolva. A közfoglalkoztatottak száma 52,4 százalékkal nőtt az első félévben az egy évvel korábbihoz képest és 78 ezer 600 fő volt az átlagos létszámuk. Júniusban 107,7 ezer közfoglalkoztatottat, az előző évinél 38,5 százalékkal többet tartott számon a statisztika, akik közül 86,1 ezret teljes munkaidőben foglalkoztattak havi 73 ezer 200 forintért, ami 10,9 százalékkal kevesebb volt, mint tavaly júniusban.

Összességében a nemzetgazdaságban - az 5 fő feletti vállalkozásokban, a költségvetési szférában és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - a közfoglalkoztatottakkal együtt 2 millió 656 ezren álltak alkalmazásban, 21 400 fővel kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. Júniusban 2 millió 692 ezer fő állt alkalmazásban 38 ezer 600 fővel, 1,4 százalékkal kevesebb, mint egy éve. A vállalkozásoknál 1 millió 816 ezer alkalmazottat regisztrált a statisztika, 50 ezer fővel, (2,7) százalékkal kevesebbet, mint tavaly júniusban.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekra az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekra az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×