Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

MSZP: a költségvetés rendkívül ingatag

Kérdésesnek tartja az MSZP a háromszázmilliárd forintos tehercsökkentés megvalósítását. Az ellenzéki párt szerint a bevételek, amelyekre az intézkedések végrehajtását alapozza a kormány, rendkívül bizonytalanok. *

Az MSZP örvendetesnek tartja, hogy munkahelyteremtő intézkedésekről állapodott meg a kormány és a Fidesz-KDNP, de a szocialisták úgy ítélik meg: a háromszázmilliárd forintos tehercsökkentés megvalósítása kérdéses, mivel a bevételek, amelyekre alapozzák, rendkívül bizonytalanok.

Kovács Tibor országgyűlési képviselő csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta: nem látszik, hogyan lehet jövőre a tervezett hiány megtartása mellett végrehajtani azt a tehercsökkentést, amit az MSZP már hosszú ideje sürget, a költségvetés ugyanis rendkívül ingatag, bevételeinek legalább egyharmada megalapozatlan.

Az MSZP szerint ehhez a büdzsé teljes átdolgozására vagy még inkább annak visszavonására és új költségvetés benyújtására volna szükség.

Ezt indokolja, hogy a parlament költségvetési bizottsága csütörtökön a pénzügyi tranzakciós illeték és a baleseti adó átalakítását kezdeményezte - mondta a szocialista politikus, hangsúlyozva, a kormányoldal az ülésen nem tudott választ adni arra, hogy ez miként változtat majd a büdzsé bevételi oldalán, így különösen aggályos, hogy a kabinet nagyrészt ebből fedezné a háromszázmilliárdos tehercsökkentést.

Azt, hogy a kormány és a Fidesz-KDNP-frakciószövetség megállapodása alapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Magyar Államkincstár pénzügyi műveleteire is kiterjedhet a tranzakciós illeték, Kovács Tibor úgy értékelte: az állam valójában csak egyik zsebéből a másikba teszi a pénzt.

Az LMP szerint a háromszázmilliárd forintos tehercsökkentésről szóló kormánypárti bejelentés azt jelzi, hogy sem a Fidesz-KDNP-frakció, sem a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nem tud számolni.

Vágó Gábor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta: az LMP helyesnek tartja, hogy a kormányoldal járulékcsökkentéssel próbálja beindítani a munkahelyteremtést, de megítélésük szerint ennek fedezetéül a többkulcsos adórendszer bevezetése szolgálhatna.

Van háromszázmilliárd forint mozgástér a költségvetésben, de ennek kihasználásához az kellene, hogy Matolcsy György ne ragaszkodjon az igazságtalan adórendszerhez - hangsúlyozta.

Vágó Gábor szerint azonban a nemzetgazdasági miniszter csütörtöki bejelentésével azt bizonyította, hogy "nem beszámítható", márpedig "kiszámítható gazdaságpolitikához beszámítható emberekre lenne szükség".

Véleménye szerint Matolcsy György minden, ezt megalapozó számítás nélkül jelentette be, hogy a Magyar Nemzeti Bank "könnyedén kiköhög" százmilliárd forint tranzakciós illetéket, és hogy azt - ugyanekkora bevétel reményében - kiterjesztik a Magyar Államkincstár pénzügyi műveleteire is.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
Nem kell külföldre vinni a pénzt, degeszre keresheted magad a magyar tőzsdén!

Nem kell külföldre vinni a pénzt, degeszre keresheted magad a magyar tőzsdén!

Az elmúlt évek egyszerű tőzsdei receptje 2025-ben látványosan felborult. Miközben a forint nagyot erősödött a dollárral szemben, az amerikai részvénypiac forintban számolva alulteljesített, a magyar tőzsde viszont harmadik éve hozott kiemelkedő, 30 százalék feletti hozamokat. A hazai piacon eközben új sztorik nőttek fel, mint a 4iG és a Rába, de a nyomatékot még mindig az OTP adja, ezek a sztorik olyan árfolyamemelkedést produkáltak, amik 2025 befektetési sztárjaivá tették őket, és 2026-ra is fontos tanulságokat hagytak maguk után.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×