eur:
389.19
usd:
361.8
bux:
68602.97
2024. május 7. kedd Gizella

Lagarde: Kevesebb, mint három hónap alatt kell az eurót megmenteni

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szerint rendkívül sürgős lépésekre van szükség az euró megmentése érdekében. A CNN amerikai hírtelevíziónak adott, helyi idő szerint hétfői exkluzív interjújában Christine Lagarde úgy vélekedett, hogy mindennek "három hónapnál rövidebb idő alatt" kell bekövetkeznie.

Lagarde a CNN műsorvezetőjének, Christiane Amanpournak a kérdésére válaszolva a magyar származású amerikai milliárdos, Soros György korábbi kijelentését kommentálta, amely szerint Európának három hónapja van az euró megmentésére. Az IMF vezetője elismerően szólt Sorosról, ugyanakkor úgy vélte, hogy bizonyos dolgoknak már rövid idő alatt meg kell történniük. "Jóval rövidebb idő alatt, mint három hónap" - tette hozzá.

A vezérigazgató megismételte azt a korábbi álláspontját, amely szerint Görögországban elengedhetetlen az adófizetési fegyelem a gazdaság megerősítése érdekében. Egy korábbi interjúban Lagarde már élesen bírálta Athént, felróva az adóbeszedés problémáját. Most elnézést kért azért, hogy a korábbi nyilatkozat meglehetősen gyújtó hangú volt, és sértettséget válthatott ki, ugyanakkor megerősítette: az adók befizetése nélkülözhetetlen eszköz minden ország gazdasági stabilitásának helyreállításához, legyen szó akár Görögországról, akár bármely más államról.

Az IMF vezérigazgatója nem volt hajlandó jóslatokba bocsátkozni azzal kapcsolatosan, vajon Görögország kilép-e az euróövezetből. Annak a nézetnek adott hangot, hogy ez politikai elhatározás kérdése.

A szigorú takarékosság vagy növekedés dilemmájával kapcsolatban Christine Lagarde utalt arra, hogy a jövőben egyes országok esetében enyhíthetik a kemény megtakarítási feltételeket. A költségvetési deficit fokozatos, ugyanakkor állandó csökkentését viszont nélkülözhetetlennek nevezte.

Lagarde elismerően szólt Angela Merkelről, és nem értett egyet azzal a felvetéssel, amely szerint a német kancellárt kevesebb bírálat érné, ha nem nő lenne. Az IMF vezetője Merkelt "rendkívül erős vezetőnek és rendkívül bátor asszonynak" nevezte, aki - mint fogalmazott - szilárdan kitart a férfiak által uralt világban.

Címlapról ajánljuk
A szakszervezet szerint 25 milliárdból meg lehetne oldani a felsőoktatási dolgozók béremelését

A szakszervezet szerint 25 milliárdból meg lehetne oldani a felsőoktatási dolgozók béremelését

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete addig nem kezdeményez újabb tárgyalást, amíg az államtitkárság nem áll elő konkrét javaslattal és ígérettel a felsőoktatásban dolgozók bérhelyzetének rendezését illetően – mondta az InfoRádióban Gregor Anikó szakszervezeti titkár. Arról is beszélt, hogy készek lennének segíteni a minisztériumnak abban, hogy találjanak forrásokat a költségvetésben a követelések teljesítésére.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Csapást szenvedett az orosz logisztika, ma iktatják be Putyint - Híreink az ukrajnai háborúról kedden

Csapást szenvedett az orosz logisztika, ma iktatják be Putyint - Híreink az ukrajnai háborúról kedden

24 óra alatt két települést is elfoglalt az orosz hadsereg Ukrajnában, egyet a harkivi Kupjanszk mellett, egyet a donyecki Avgyijivkától nyugatra. Oroszország kormánya tegnap bejelentette, hogy gyakorlatot tartanak az orosz harcászati csapásmérő erők. Az Egyesült Államok felpörgette az ATACMS típusú nagy hatótávolságú rakéták gyártását, melyből várhatóan Ukrajna is nagy mennyiséggel kap majd. Ma iktatják be Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×