A tranzakciós adó bevezetése és annak egy ezrelékes mértéke sem eldöntött tény - közölte a Bankszövetség alelnöke az InfoRádióval. Gyuris Dánielt, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese kiemelte: egy tárgyalási fordulón vannak túl, és a kérdés összetett, ezért egyik elem sem nevezné meg elfogadottnak.
A kormány azt ígérte, hogy bár a javaslatot a kabinet elfogadta, de a parlament csak ősszel hozhat döntést. Ez elég hosszú időszak ahhoz, hogy minden kérdés alapvetően érintve legyen - fejtette ki.
Gyuris Dániel hozzátette: a kormány az adó bevezetésének tervével formálisan nem szegte meg a decemberi megállapodást, mivel még egyeztetések várhatók az ügyben.
A Magyar Bankszövetség elnöke szerdán azt mondta: biztos abban, hogy megegyeznek a kormánnyal a tranzakciós illeték bevezetésének feltételeiről. Patai Mihály az InfoRádióban emlékeztetett arra: a bankszövetség elnöksége egy négytagú delegációt nevezett ki Gyuris Dániel alelnök vezetésével, amelynek tagjai a Raiffeisen, a K&H és az FHB vezérigazgatói. Patai Mihály - aki néhány napja még támadta az elképzelést - úgy fogalmazott: a pénzügyi tranzakciós illetéket nem lehet kikerülni, így megpróbálnak kompromisszumot elérni a kormánnyal.
Hanganyag: Panulin Ildikó





