Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Bajnai: Az IMF nem a megoldás, csak haladék

Gyökeres fordulatra van szükség a foglalkoztatásban, a tőkevonzásban, és ezzel párhuzamosan helyre kell állítani a demokráciát biztosító független intézmények jogállását - mondta Bajnai Gordon volt miniszterelnök a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által szervezett 11. pénzügyi csúcstalálkozón.

A fordulatnak ki kell terjednie a bankokkal való új egyezségre is, mert enélkül nem tud elegendő hitelhez jutni a hazai kis- és középvállalati szektor - rögzítette Bajnai Gordon.

A volt miniszterelnök szerint a nemzet érdeke egy erős Magyarország, egy gyarapodó nemzet megteremtése, a cél a nemzetgazdaság hosszú távú, tartós növekedésének megvalósítása.

A mindenkori kormányok által kért áldozatnak három követelménynek kell megfelelnie - hangsúlyozta Bajnai Gordon, első helyre téve, hogy az áldozat ne tartson tovább, mint az elkerülhetetlen. A második követelmény, hogy akiktől az áldozatot kérik, azoknak mondják el, miért van erre szükség. Legyen értelme annak, hogy áldozatot kér egy kormány a lakosságtól, ez a harmadik követelmény - tette hozzá.

Az IMF nem a megoldás, hanem csak haladék, a második esély, hogy a korábbi hibákat legyen idő kijavítani; a megoldás a mindenkori kormány kezében van - mondta a volt miniszterelnök.

Nyolc hónap telt el az EU/IMF kapcsolatfelvétel bejelentése óta, és már egyre többen gondolják, hogy csupán tárgyalni akar a kormány - vetette fel.

"Bár a tárgyalások esélye is képes átmenetileg stabilizálni a forintot, de az is igaz, hogy aligha lesz megállapodás a jelenlegi gazdaságpolitika kudarcának, zsákutcás voltának beismerése és érdemi korrekciója nélkül" - jelentette ki Bajnai Gordon, megfogalmazva a tételt: hajlandó-e idáig elmenni Magyarország jelenlegi kormánya. Véleménye szerint ez lenne az ország érdeke.

Az EU/IMF megállapodás döntően azért húzódik, mert a kormány nem a gazdaságpolitika korrekcióját keresi, hanem a jelenlegi gazdaságpolitika folytatását szeretné elérni, minimális, taktikai engedményekkel - hangoztatta előadásában a volt miniszterelnök.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×