Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Magyar Telekom: kisebb eredmény és bevétel a második negyedévben

A Magyar Telekom Nyrt. 4,362 milliárd forint nettó eredményt ért el a második negyedévben, ami 72,6 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, a bevétel 4,6 százalékkal, 143,566 milliárd forintra csökkent a csütörtökön közzétett konszolidált, nem auditált, a nemzetközi számviteli szabványoknak megfelelő (IFRS) tőzsdei gyorsjelentés szerint.

A Portfolio.hu által megkérdezett elemzők a második negyedévre 3,979 milliárd forint nettó eredményt és 144,3 milliárd forint bevételt vártak.

A társaság az idei első negyedévben 15,2 milliárd forint nettó eredményt és 142,5 milliárd forint bevételt ért el, ami 7,8 százalékkal, illetve 3,3 százalékkal kisebb a tavalyi azonos időszakinál.

A társaság az idei első félében 19,529 milliárd forint nettó eredményt ért, ami 39,7 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, a bevétel 3,9 százalékkal, 286,073 milliárd forintra csökkent.

A közlemény idézi Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgatót, aki az eredményekről elmondta: a gyengélkedő magyar távközlési piac és a lassú gazdasági fellendülés következtében a második negyedévben is folytatódott a bevételek mérséklődése, s még nem tudták ellensúlyozni a hang alapú vezetékes és mobil bevételek csökkenését.

A társaság az év második felét illetően óvatos és arra számít, hogy a kedvezőtlen gazdasági környezet következtében továbbra sem nő a háztartások szabadon elkölthető jövedelme, és az év vége felé közeledve várhatóan a verseny is erősödik. A cég változatlanul fenntartja a három-öt százalékos bevétel-, és az 5 százalékos beruházás-csökkentésre vonatkozó céljait.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×