Infostart.hu
eur:
363.59
usd:
324.38
bux:
143734.7
2026. október 15. csütörtök Teréz

NGM: Az államháztartás első negyedévi hiánya 742,1 milliárd forint

Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számított - első negyedévi hiánya 742,1 milliárd forint az éves előirányzat 108 százaléka volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön.

Márciusban az államháztartás 182,4 milliárd forint deficittel zárt. Ezen belül a központi költségvetés 157,3 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 23 milliárd forint, az elkülönített állami pénzalapok 2,1 milliárd forint hiányt mutattak. (Az államháztartási hiánya tavaly márciusban 259,3 milliárd forintra rúgott.)

2010-ben az államháztartás központi alrendszerének első negyedévi deficitje 609,9 milliárd forint volt, ez az éves hiány 70,1 százalékának felelt meg.

Az első negyedévi 742,1 milliárd forint összegű hiányt magyarázva az NGM azt közölte, hogy egyes bevételi tételek (ágazati különadók illetve a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap bevételei) az év harmadik és negyedik negyedévében folynak be a költségvetésbe, ezek együttes összege 690 milliárd forint. Emellett az év további részében hatnak a kormány által eldöntött intézkedések, amelyek eredményeképp 250,3 milliárd forint megtakarítás jelentkezik. Az NGM számításai szerint az első negyedévi 742,1 milliárdos deficitet a jelzett tételek időarányos részével korrigálva a hiány 507,1 milliárd forint, a jelenlegi összeg 68, az éves deficit előirányzat 73,8 százaléka adódik.

A központi költségvetés március havi bevételei 93 forinttal meghaladják a múlt év márciusi adatát. A március havi kiadások közel 22 milliárd forinttal alacsonyabb összegben teljesültek, mint az elmúlt év azonos hónapjában.

A kamatkiadások 2011 márciusában 53,5 milliárd forintot tettek ki, 14,1 milliárd forinttal maradtak el az előző év megfelelő időszaki értékétől, a kamatbevételek pedig 4,9 milliárd forintot érték el, 10,4 milliárd forinttal kevesebbet az egy évvel korábbinál. A kamatfizetések éven belüli lefutása évről évre számottevően eltér a finanszírozási terv sajátosságainak megfelelően, ez okozta most is az eltérést - közölte az NGM.

A Nemzetgazdasági Minisztérium előrejelzése szerint az államháztartás pénzügyi mérlegében a második negyedévben további 469 milliárd forintos hiány halmozódik fel, ugyanakkor a harmadik és negyedik negyedévben egyaránt többlet várható, rendre 221 milliárd, illetve 303 milliárd forint - így teljesülhet a 2011-re tervezett 687,4 milliárd forintos éves hiánycél.

A kiadott gyorsjelentésben az NGM megjegyzi, hogy ez a prognózis nem tartalmazza a MÁV és a BKV adósságának átvállalását és a PPP projektek kivásárlásának költségeit. Ezek pontos összege nem ismert, de az NGM korábban a GDP két százalékára becsülte ezt a tételt.

Címlapról ajánljuk
Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.

Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×