Infostart.hu
eur:
365.02
usd:
327.18
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

Jól megy a Heineken sörgyárnak

A világ harmadik számú söripari csoportja, a holland Heineken szerdán 695 millió eurós adózott eredményt jelentett az első félévről, 42 százalékkal többet a tavalyi első félévi 489 millió eurónál.

A forgalma 5,2 százalékkal 7,52 milliárd euróra nőtt az egy évvel korábbi 7,147 milliárdhoz képest.

A profit szervesen - vagyis változatlan valutaárfolyamokkal és csoportösszetétellel számolva - 17 százalékkal nőtt egyszeri tételek nélkül, a forgalom viszont 2 százalékkal kisebb volt így az egy évvel korábbinál.

Az első félévben 86,4 millió hektoliter sört adott el a csoport, ez 11 százalékkal több a tavalyi első félévi 78 milliónál, de szervesen 2,3 százalékkal csökkent a mennyiség.

A Heineken magyar részlege, a soproni székhelyű Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. 4-5 százalékos árbevétel-növekedésre számít idén a tavalyi, 1 százaléknál kisebb bővülés után.

Tavaly a cég 47 milliárd forint nettó bevételt ért el, miközben az értékesítés 6 százalékkal 1,993 millió hektoliterre csökkent.

Ez jobb, mint az iparági átlag: a múlt évben a magyarországi cégek sörértékesítése mintegy 12 százalékkal fogyatkozott meg, a belföldi eladások ennél kevésbé, 9 százalékkal mérséklődtek a Magyar Sörgyártók Szövetségének (Sörszövetség) tudomása szerint. Így a Heineken Hungária Zrt. piaci részesedése tavaly 29,4 százalékra nőtt a 2008-as 28,5 százalékról.

A Heineken Hungária adózott eredménye tavaly 3 milliárd forint volt, 20 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az exportja 7,7 százalékkal 150 ezer hektoliterre nőtt.

A Heineken csoport egészében, átvészelve a 2008-as meredek zuhanást és folytatva a bővülést felvásárlások révén, tavaly 1,018 milliárd eurós adózott eredményt ért el, majdnem ötször többet a 2008-as 209 milliónál.

A bevétele 14,701 milliárd euróra nőtt 14,319 milliárdról. Tavaly 159,1 millió hektolitert sört adtak el világszerte, kissé kevesebbet a 2008-as 161,5 milliónál.

Címlapról ajánljuk
Most épp nem Ukrajna dalát énekli Donald Trump, de a szakértő szerint ez változhat

Most épp nem Ukrajna dalát énekli Donald Trump, de a szakértő szerint ez változhat

Gázolaj-megegyezés Oroszországgal, felszólítás elnökválasztásra – ezek olyan üzenetek, amelyeket Kijev nem szívesen hall Washingtonból. Ugyanakkor Donald Trump kommunikációja folyamatosan hullámzott eddig, ami Demkó Attila, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programvezetője szerint akár újra hozhat még hullámhegyet a mostani hullámvölgy után.

Magyar Péter a parlamentben: köszönjük az ukrán nyelvtörvénymódosítást!

„Három hét alatt a külügyminiszter asszony százszor annyit elért, mint önök, köszönöm mindenkinek, aki részt vett ennek a kidolgozásában” – mondta Magyar Péter a Fidesz felé fordulva parlamenti napirend előtti viszonválaszában, felidézve, hogy Orbán Viktor ezen időszakban nem is járt Kárpátalján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, Magyar Péter hosszan beszélt a Parlamentben

Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, Magyar Péter hosszan beszélt a Parlamentben

Magyar Péter többek között a költségvetésről beszélt a Parlamentben, de üzent a fideszes képviselőknek, az Állami Számvevőszék és a Gazdasági Versenyhivatal elnökének is. Szakértők szerint a kormány október elején benyújtott, politikai vezetők vagyonosodási vizsgálatáról szóló törvényjavaslata túlságosan szűk körre és időszakra terjed ki, így Tiborcz István is kimaradhat az ellenőrzésből. Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága megnevezte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal három elnökhelyettes-jelöltjét: Ötvös Károlyt, Gellért Károly Árpádot és Terhes Tibor Dávidot. Orbán Anita külügyminiszter Luxembourgban arról beszélt, hogy Ukrajna további uniós integrációjának feltétele a kárpátaljai magyarok jogait biztosító törvény hétfői elfogadása. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint a gyerekek digitális jóllétét nem feltétlenül a digitális eszközök teljes tiltása, hanem a biztonságos, életkornak megfelelő használat megtanítása szolgálja. Litauszky Balázs lesz a Gazdasági és Energetikai Minisztérium sajtófőnöke. Újra látogatható a Karmelita.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×