Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 6. hétfő Csaba

Erdei Tamás: Megemelkednek a kamatok a bankadó miatt

Megdöbbent a miniszterelnök által bejelentett banki különadó nagyságrendje miatt a Bankszövetség elnöke. Erdei Tamás szerint ennek hatására a pénzintézetek visszafogják a hitelezési aktivitásukat, a kamatok pedig emelkednek majd. A szövetség egyetért annak az állami intézményrendszernek a létrehozásával, amely a bajbajutottakat segíti, elvetik viszont a kilakoltatási moratóriumot - hangzott el az InfoRádióban.

A különadó bevezetése egyértelműen negatív hatású lesz, hiszen a bankrendszer tőkehelyzetét alapvetően rendítheti meg - mondta el az InfoRádiónak a Bankszövetség elnöke.

Erdei Tamás szerint a bankok hitelezési aktivitása csökkenni fog, a kamatok viszont emelkednek majd. Igaz, hogy a különadó növeli a költségvetés bevételeit, a reálgazdaságot viszont kedvezőtlenül befolyásolja - fűzte hozzá az elnök, aki úgy vélekedett: a bankadót a legszélesebb körben, a pénzügyek területén dolgozó minden vállakozásnak kell fizetnie.

A devizahitelezés korlátozásával egyetért a Bankszövetség - mondta Erdei Tamás.  A jegybanki alapkamat csökkenése miatt úgyis egyre inkább a forinthitelezés felé fordult a piac - jegyezte meg. Ráadásul a forint árfolyama is ingadozik, tehát helyes, ha a lakosságot a hazai pénzben felvett hitelek irányába tereljük - tette hozzá.

Erdei Tamás közölte: a Bankszövetség szándékaival egyezik annak az állami intézményrendszernek a létrehozása is, amely a reménytelen helyzetbe került adósokat segítené. Hozzátette: így az adós, az állam és a bank közös megoldást találhat a bajban. A bankrendszernek ez esetben bizonyos veszteséget kell vállalnia, aminek mértékéről szeretnénk tárgyalni a kormánnyal.

Nem értenek viszont egyet a bankok a kilakoltatási moratóriummal, a jelzáloggal terhelt lakások esetében - szögezte le a szövetség elnöke. A hitelintézet ugyanis ilyenkor nem tud hozzájutni a pénzéhez. Az átmeneti moratórium megoldás lehet, de csak addig, amíg feláll az említett állami intézményrendszer - vélekedett Erdei Tamás.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Haaland kiejtette Brazíliát, Norvégia a legjobb 8 között a foci-vb-n

Haaland kiejtette Brazíliát, Norvégia a legjobb 8 között a foci-vb-n

Erling Haaland két góljával Norvégia 2-1-re verte Brazíliát a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében. A brazilok sok helyzet mellett az első félidőben egy tizenegyest is kihagytak. A 100. percben Neymar újabb büntetőből szépített, amikor már nem volt tétje – a szupersztár világbajnokságon minden bizonnyal most utoljára lépett pályára.

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×