Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Mit tervez a gazdaságpolitikában az új kormány?

Az adórendszer átalakításával, adócsökkentéssel és a bürokrácia leépítésével kívánja a hamarosan megalakuló kormány a gazdasági növekedést elindítani. Legalábbis Matolcsy György kijelölt gazdasági miniszter nyilatkozatai erre utalnak. Kiemelten kezeli az új kormány a bajba jutott, devizában eladósodott lakáshiteleseket is. Matolcsy György eddigi nyilatkozatai alapján összegyűjtöttük, mire koncentrál az új kormány gazdaságpolitikájában.

A legnagyobb vitát kiváltott javaslat a devizahitelesek megsegítése, a lehetőség, hogy forinthitelre váltsák át a lakáshitelüket. Matolcsy György kijelölt gazdasági miniszter több helyütt azt mondta: a devizahitelesek tömege juthat bajba, s ez társadalmi és gazdasági válságot eredményezhet, így később sokkal nagyobb ára lenne annak, ha most nem segítenének.

Az elképzelésről Matolcsy György a Magyar Nemzetben úgy nyilatkozott: "aki nem képes megkapaszkodni a bankok hitelmentő programjaiban, annak egy állami alap révén fel kell kínálni a lehetőséget, hogy megfelelő feltételekkel átválthassa a devizahitelét forintra. Ha ezt sem tudja fizetni, akkor lehetőséget kell adni arra, hogy ez az állami alap megvásárolja a lakástulajdont és bérletté alakítsa át. A költségekben mindhárom félnek, a bankoknak, az államnak és a hitelfelvevőknek is szerepet kell vállalnia".

A legkedveltebb téma természetesen az adócsökkentés: a kijelölt miniszter bemutatásakor az InfoRádiónak úgy nyilatkozott: a jövedelmeket terhelő adókat kell csökkenteni, és a fogyasztási típusúak felé fókuszálni. A vagyonok, így az ingatlanok megadóztatását már elvben is kizárta a leendő miniszter.

Az eddigi nyilatkozatok alapján az látszik, hogy hozzányúlnak a személyi jövedelemadó-mértékekhez: első lépésként a félig bevezetett szuperbruttót törlik el, emellett megszüntetnék a számtalan személyi jövedelemadó-kedvezményt. Utóbbiból csak kettő maradna: a gyermekek után járó és az otthonteremtéssel kapcsolatos.

Matolcsy György a versenyképes adórendszer kialakításáról a Figyelő internetes oldalának úgy nyilatkozott: például az osztalékadó eltörlésén, a regisztrációs adó csökkentésén is elgondolkoznak, de az, hogy mit lépnek meg és mikor, a Varga Mihály vezette tényfeltáró bizottság jelentésétől függ.

Szintén várható a munkát terhelő járulékok csökkentése, ez elsősorban a munkaadókat ösztönözné a beruházásokra. Matolcsy György azt mondta: az adócsökkentés gazdasági növekedést generálhat, akár fél-egy százalékost is, ami 100 milliárd forint pluszt hozhat a költségvetésnek.

Legkardinálisabb természetesen a hiány mértéke. Matolcsy György a kérdés élét tompítva a Népszabadságnak azt mondta: "a pénzpiac nem elsődlegesen a hiányt figyeli, hanem az adósság alakulását, a növekedés kilátásait és a foglalkoztatást, és csak ezután jön a hiány" - fogalmazott a leendő miniszter.

Arról, hogy milyen sorrendben, és mikor várhatóak ezek a változtatások, illetve, hogy milyen mértékűek lesznek, a leendő gazdasági miniszter többször is úgy nyilatkozott: minden attól függ, mit talál a Varga Mihály vezette tényfeltáró bizottság. A miniszterelnökség államtitkárának jelölt politikus nemrég azt mondta: május végére elkészülhet a bizottság részjelentése, ami alapján megkezdhető a munka, végleges jelentés csak augusztusban lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×