Infostart.hu
eur:
353.24
usd:
308.67
bux:
142838.44
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Egy ágazat, amelyet nem érintett a válság

A válság alatt is növekedést tudott felmutatni a vasúti jármű-berendezések piaca - mondta az InfoRádiónak a Knorr Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. Oláh Antal elmondta: a növekedés miatt új telephelyre is szükségük van.

A válság elkerülte az üzletágat - közölte az InfoRádióval a Knorr Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. Oláh Antal kiemelte: az elmúlt öt évben 25 százalékos évenkénti növekedést tudtak felmutatni, és úgy tűnik, ez a trend a jövő évben is folytatódik.

A cég szinte kizárólag exportra termel, és a többletforgalmat elsősorban az ázsiai infrastrukturális fejlődés generálta - hangsúlyozta az ügyvezető igazgató.

A főként pneumatikus működtetésű fékmechanikai termékek applikációs fejlesztésével és gyártásával foglalkozó társaság új budapesti gyáregységét a napokban adják át, a beruházás összértéke 45 millió euró volt.

Oláh Antal elmondta, hogy a forgalomemelkedés miatt a jelenlegi gyárat kinőtték, ezért van szükség a költözésre. Az eredeti üzem 200-250 főre lett tervezve, de már 900 főt foglalkoztatnak, és év végéig még 100 ember felvétele lehetséges - tette hozzá.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Két szomszédunknál is ott a pestisvírus, ami ha bekerül Magyarországra, nagy baj lesz

Két szomszédunknál is ott a pestisvírus, ami ha bekerül Magyarországra, nagy baj lesz

A kiskérődzők pestisének újabb eseteit igazolták Horvátországban és Romániában. A juhokat és kecskéket érintő úgynevezett PPR a kiskérődzők egyik legfertőzőbb betegsége, ami nem gyógyítható. Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője szerint ha Magyarországra bekerül a vírus, az komoly, több tízmilliárd forintos kárt okozhat az egyre sikeresebb juhágazatban.

Vitézy Dávid: „aláírtam, új villamosvonal épül uniós pénzből”

„Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül” – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×