Infostart.hu
eur:
353.22
usd:
308.56
bux:
142892.78
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Csúcsközpontból irányít a Mavir

Egyetlen kezelőközpontból fogja irányítani a magyar villamosenergia-rendszert 2011 első negyedévétől a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) - mondta a Mavir vezérigazgatója. Tari Gábor hozzátette: nem lesz szükség nagyobb elbocsátásokra, a természetes fogyás elegendőnek bizonyul

Jelenleg még öt körzetben összesen 26 alállomás vesz részt a rendszer üzemeltetésében. Az egyetlen központ Tari Gábor szerint nem jelent biztonsági kockázatot, mert a körzeti központokat egy órán belül üzembe lehet majd helyezni. A vezérigazgató megjegyezte, hogy tartalék irányító központ is létezik egy meg nem nevezett telephelyen, teljesen önálló infrastruktúrával.

A Mavir gazdálkodásával kapcsolatban a vezérigazgató elmondta, hogy a 2009. évet a tervezettnél jobb eredményekkel zárták. Az adózott nyereség 7,98 milliárd forint volt, az árbevétel pedig meghaladta a 116 milliárd forintot. A kedvezőbb pénzügyi feltételek és a hatékonyságjavító intézkedések eredményezték a tervezettnél jobb eredményeket - magyarázta Tari Gábor.

A vezérigazgató tájékoztatása szerint 2009-ben 5,2 százalékkal esett vissza az áramfelhasználás Magyarországon, az idei év első negyedévében pedig 4 százalék körül van éves összehasonlításban a csökkenés.

A Magyar Energia Hivatal költségellenőrzési szigorúságát firtató újságírói kérdésre Tari Gábor annyit mondott, hogy a hivatal a Mavir több mint hárommilliárd forintnyi költségét nem ismerte el a rendszerirányítási díjakban.

A vezérigazgató elmondta, hogy a szervezett villamosenergia-piac (HUPX) július 1-jei elindítása előtt várhatóan egy hónapig tesztüzemet tartanak. Ha az első években a belföldi fogyasztás 5 százaléka megfordul a tőzsdén, akkor a befektetés négy év alatt térül meg. A beruházás költsége négy éven keresztül évi 110 millió forint megtérüléssel számolva kilowattóránként mindössze 0,2-0,3 fillér körüli összeget jelent az áram végfelhasználói árában.

A Mavir 2010-ben - hasonlóan a korábbi évekhez - mintegy 20 milliárd forintot fordít beruházásokra. Várhatóan május végén adják át a Pécs-Ernestinovo 400 kilovoltos távvezetéket, a nyáron az E.ON gönyűi erőművéhez tartozó hálózati csatlakozást helyezik üzembe, és az év végéig befejezik a bicskei alállomás korszerűsítését is. Hamarosan üzembe helyezik a Bécs-Szombathely vezetéket, aminek magyarországi oldala már korábban elkészült.

Tari Gábor újságírói kérdésre beszélt a Természetvédelmi Világalap (WWF) a Föld Órája nevű kezdeményezéséről. A március 27-én tartott energiatakarékossági akcióhoz csatlakozók este egy óra időtartamra lekapcsolták a fényeket, hogy felhívják a figyelmet az éghajlatváltozás ügyére. A Mavir vezérigazgatója elmondta, hogy a magyar villamosenergia-rendszerben az összfogyasztás szempontjából nem volt kimutatható az egy órás "elsötétítés". Tari Gábor méltányolta az akció figyelemfelhívó szerepét, azonban megjegyezte: ha mindenki részt venne benne, összedőlne a villamosenergia-rendszer, aminek beláthatatlan következményei lennének.

Címlapról ajánljuk
Két szomszédunknál is ott a pestisvírus, ami ha bekerül Magyarországra, nagy baj lesz

Két szomszédunknál is ott a pestisvírus, ami ha bekerül Magyarországra, nagy baj lesz

A kiskérődzők pestisének újabb eseteit igazolták Horvátországban és Romániában. A juhokat és kecskéket érintő úgynevezett PPR a kiskérődzők egyik legfertőzőbb betegsége, ami nem gyógyítható. Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője szerint ha Magyarországra bekerül a vírus, az komoly, több tízmilliárd forintos kárt okozhat az egyre sikeresebb juhágazatban.

Vitézy Dávid: „aláírtam, új villamosvonal épül uniós pénzből”

„Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül” – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

A folyamatos ukrán dróntámadások következtében a Krím-félszigeten az áram- és üzemanyag ellátás után a víz is akadozni kezdett. Moszkvában folyamatosan ütik az elektronikus hálózatot Kijev fegyverei, ugyanakkor az ukránoknál is akad gond: továbbra is alacsonyak a készletek légvédelmi rakétákból. Oroszosz jelentések szerint folyik a harc a donyecki Liman elfoglalásáért, a településen húzódik az egyik utoló védvonal a kulcsfontosságú erődváros, Szlavjanszk előtt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×