Infostart.hu
eur:
355.8
usd:
312.71
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Még mindig felfelé tart a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 24,49 pontos emelkedéssel, 22.887,73 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,11 százalékos erősödést jelent. Csekély emelkedéssel nyitottak a vezető nyugat-európai értéktőzsdék is.

A MOL 0,5 százalékkal, 19.650, az OTP 0,6 százalékkal, 6.240 forintra erősödött.

A Magyar Telekom és az Egis árfolyama nem változott, a Richteré 0,5 százalékkal gyengült.

Tőzsdenyitáskor egy euró 265,82, egy dollár 193,98 forintot ért.

Csekély emelkedéssel nyitottak a vezető nyugat-európai értéktőzsdék is. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,17 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,24 százalékos, a párizsi CAC-40 0,08 százalékos javulással kezdte a napot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×