Infostart.hu
eur:
355.5
usd:
312.44
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Sopron mindenkinek beelőzött

A soproni pincészetek megalapították Magyarország első közösségi borkereskedelmi cégét, a Soproni Kékfrankos Kft.-t.

A Soproni Kékfrankos Kft. kis- és nagykereskedelmi tevékenységet is folytat 2010. március 9-től, hogy a soproni borok piaci pozícióit erősítse - mondta a vállalkozás megalakulását követő soproni tájékoztatón Taschner Kurt borász, a cég egyik ügyvezetője.

A nyereségorientált vállalkozás tulajdonosai nonprofit szervezetek: a Soproni Borút Egyesület és a Bormarketing Műhely Nonprofit Kft. A két tulajdonos révén így a Soproni Kékfrankos Kft.-ben szinte valamennyi helyi borászat érdekelt.

"Aki az új soproni közösségi borkereskedelmi cégtől vásárol, az gyakorlatilag közvetlenül a termelőtől szerzi be a borokat. Ez vitathatatlan versenyelőny - vélekedett Jandl Kálmán borász, a cég másik ügyvezetője.

Az elképzelések szerint a cég két éven belül nyereségessé válhat, a tervek szerint az üzleti eredmény kizárólag közösségi célokra fordítható. Ezzel kapcsolatban a Kft. harmadik ügyvezetője, Rigler Zsolt a tájékoztatón elmondta: A Soproni Kékfrankos Kft. célja kettős, a hagyományos borkereskedelmi tevékenységek mellett a marketing és a PR-munka jelentősége is fontos a cég számára.

Rigler Zsolt hozzátette: a jelenleg működő borkereskedőkkel is felveszik a kapcsolatot, az ő munkájuk segítése szintén a cég feladata. Éppen ezért nem leszünk versenytársak a piacon - hangsúlyozta Rigler.

Az új cég tevékenységéhez hozzátartozik, hogy szervezze vendéglátósok, kereskedők és újságírók Sopronba utaztatását, mivel a sikeres értékesítéshez az is hozzátartozik, hogy ezek a szakemberek jobban megismerjék a Soproni borvidéket - fejtette ki Szabó Borbála kereskedelmi vezető.

A Soproni Kékfrankos Kft. induló kínálatában 16 soproni pincészet 28 bora szerepel.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×