Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
324.79
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Állami támogatás az új autót vásárlóknak?

A személygépkocsi-vásárlások állami támogatását kezdeményezi három szakmai szervezet, amelyek már januárban benyújtották javaslataikat a kormánynak, ám az indítványt akkor nem támogatta a kabinet. A támogatás a legfeljebb 1600 köbcentiméteres, kis fogyasztású, környezetbarát modellek vásárlására vonatkozna, ám 20-25 százalékkal növelné a keresletet.

Az új autó vásárlására készülők állami támogatását javasolja a kormánynak a Gépjármű-Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz), a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) és a Magyar Lízingszövetség - írja a Napi Gazdaság. A három szakmai szervezet januárban már benyújtotta az erről szóló tervezetet, ám akkor a hatalmas kereskedői kedvezményekre hivatkozva az indítványt még nem támogatta a kabinet - mondta Gablini Gábor, a Gémosz elnöke.

A jelentős - januárban 50, februárban pedig 48 százalékos - forgalomcsökkenés azonban már az adóbevételek apadásában is megmutatkozik, ráadásul rövidesen elfogynak az olcsóbb, 240-250 forintos euróért importált készletek, ami komoly áremelkedést eredményezhet, így nem lenne meglepő, ha a kormány valóban bevezetné a konkrét anyagi támogatást jelentő vásárlásösztönzési intézkedést - fogalmazott Gablini Gábor.

A szakmai szervezetek és a kormány tárgyalnak a konkrét lehetőségekről.

A Gémosz elnöke szerint a befektetett források többszörösen megtérülnének, az intézkedés pedig nemcsak a piacnak tenne jót, de a környezetvédelem ügyét is szolgálná: a javaslat szerint ugyanis a támogatás csak a legfeljebb 1600 köbcentiméteres, kis fogyasztású, környezetbarát modellek vásárlására vonatkozna.

A vásárlásösztönző programot már több európai országban bevezették, Németországban ennek hatására az utóbbi időben 20 százalékkal több autót adtak el. Az egyes országokban az egy vásárlásra jutó támogatás 1000-2500 euró között mozog, a javaslat szerint annak nagyságrendje igazodna a külföldi gyakorlathoz - mondta Gablini Gábor.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×