Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
324.79
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Tukacs István: 306 milliárd forint válságkezelésre

A kormány 306 milliárd forint hazai és uniós pályázati forrást biztosít a vállalkozásoknak a munkahelyek megmentésére, a termelés fenntartására, illetve profil-átalakításra - jelentette ki a miniszterelnöki hivatal válságkezelésért felelős államtitkára kedden Egerben.

Munkahelymegtartó programok megvalósítására 46 milliárd forint, forgóeszköz hitelezésre 170 milliárd forint, profil átalakításra és térségi válságkezelésre pedig 90 milliárd forint használható fel - közölte Tukacs István.

A politikus elmondta, hogy a munkahelymegtartó programok megvalósítására, elsősorban bértámogatás formájában 16 milliárd forintot használhattak fel a vállalkozások, az Országos Foglalkoztatási Közalapítványon, illetve a munkaügyi központokon keresztül.

Ugyanakkor az EU Társadalmi Megújulás Operatív Programjának segítségével 30 milliárd forint áll rendelkezésre, úgynevezett 4 + 1 programok megvalósítására. E szerint a pályázó cég egynegyedével csökkentheti a munkaidőt, ám a kieső időben akkreditált oktatást kell nyújtania munkatársainak - tette hozzá.

Ugyancsak döntöttek egy 170 milliárd forint értékű forgóeszköz-hitelezési alap létrehozásáról is, hogy likvid tőkét biztosítsanak a termelés fenntartásához.

Erre a forrásra, uniós egyeztetést követően élelmiszer-feldolgozó társaságok is pályázhatnak - fűzte hozzá.

Ezen kívül, már a válság utáni időkre kíván segítséget nyújtani a cégeknek az a 70 milliárd forintos alap, amelyet a Gazdaságfejlesztési Operatív Programból csoportosítottak át, elsősorban a cégek profilváltásának támogatására. Húszmilliárd forintot pedig olyan térségek vehetnek igénybe válságkezelésre, ahol egy-két nagyfoglalkoztató csődje miatt regionális krízishelyzet alakult ki.

A válságkezelő tervet a helyi közigazgatás és gazdaság szereplőivel együtt dolgozzák ki - szögezte le.

Végül arról is szólt, hogy felmentést adnak a pályázati tilalom alól azoknak a cégeknek, amelyek munkaügyi szabályszegés miatt nem indulhatnak a tendereken. Kivételt jelentenek viszont akiket fekete foglalkoztatáson kaptak, vagy színlelt szerződéssel alkalmaztak munkavállalókat - mondta Tukacs István.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×