Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
324.43
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

AmCham: Túl kevesen fizetnek adót Magyarországon

Támogatja a Reformszövetség programját az AmCham, azaz az Amerikai Kereskedelmi Kamara. A szervezet diagnózisa szerint az állam túl nagy, túl kevesen fizetnek adót és viselik a közterheket. Szerinte az állami kiadások jelentős lefaragásával számottevően javulna az ország nemzetközi versenyképessége.

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) általánosságban egyetért a Reformszövetség által kidolgozott javaslatokkal, mert olyan lépéseket irányoznak elő a következő évekre, amelyek - eltökélt és erőteljes megvalósítást feltételezve - ismét növekedési pályára állíthatják a magyar gazdaságot.

A közlemény szerint az AmCham egyetért a Reformszövetséggel abban, hogy a jelenlegi súlyos gondok legfőbb oka a hanyatló versenyképesség, az alacsony szintű foglalkoztatás, illetve az, hogy túlságosan kevesen fizetnek adókat és vesznek részt a közterhek viselésében. A bajok okaként a közlemény megemlíti még a túlköltekező és túlságosan nagy méretű államot is.

Az AmCham úgy véli, hogy az állami kiadások jelentős lefaragásával számottevően javulna az ország nemzetközi versenyképessége. A közlemény szerint a külföldi befektetők vezető képviselőjeként az AmCham húsz éve támogat olyan gazdaságpolitikai elképzeléseket, amelyek Magyarország nemzetközi versenyképességének javítását célozzák.

Ezért a kamara igazgatótanácsa - miután alaposan végiggondolta és megvitatta a Reformszövetség által kidolgozott programot - arra a megállapításra jutott, hogy a benne megfogalmazott javaslatok egybeesnek az AmCham legfőbb célkitűzésével, ezért kifejezésre juttatja a program iránti támogatását.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×